Köszönet a védekezésben részt vevőknek

Köszönetet mondott a miniszterelnök napirend előtti felszólalásában az árvízi védekezésben résztvevőknek. Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős – mondta Orbán Viktor. „Újra van öntudat és van elszánás az országban. Ez komoly fegyvertény egy olyan időszakban, amikor az eddigi közös erőfeszítések eredményeként egyre ígéretesebb gazdasági lehetőségek nyílnak meg Magyarország előtt” – hangsúlyozta a kormányfő.

Az elmúlt két hétben Magyarországnak meg kellett küzdenie a valaha volt legnagyobb árvízzel, kezdte felszólalását Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. A közvetlen veszélyt, mint mondta, elhárították, itt most az a feladata, hogy beszámoljon a védekezési munkálatokról.

Már napokkal előtte jöttek a tragikus hírek Németországból, Ausztriából és Csehországból, világossá vált, hogy nálunk is emberéletek lehetnek veszélyben. 206 ezer embert fenyegetett az árvíz, június 4-én veszélyhelyzetet hirdettem ki – idézte fel Orbán, elmondva, hogy végül csak 1570 embert kellett kitelepíteni. 36 780 regisztrált önkéntesként a katasztrófavédelemnél, de szerinte ennél jóval többen is dolgozhattak a gátakon – tette hozzá.

10 millió 179 ezer homokzsákot használtak fel, és 200 ezernél is több köbméter homokot töltöttek ki a gátakra. 81 településen az állam védekezett az önkormányzatok helyett, a veszélyes üzemek mindegyikét megvédték, ezekből sem szennyező, sem fertőző anyag nem került a vízbe, vasárnapra minden település lakói fellélegezhettek – sorolta a védekezés főbb számait a miniszterelnök. Bakondi tábornok pedig helyreállítási biztosként áll a helyzet élén az Orbán Viktor által elmondottak alapján.

Nincs emberáldozat

A valaha ismert legnagyobb árhullám úgy hagyta el országunkat, hogy nincsen emberáldozat és jelentősebb sérülés sem történt. Összefogás, szakértelem és szervezettség: ez a három dolog kellett a sikerhez – mutatott rá a miniszterelnök. „Ezúttal mondok köszönetet a vízügyi szakembereknek, önkénteseknek, a sajtó munkatársainak, a katonáknak, a tűzoltóknak, az orvosoknak, a segélyszervezeteknek, a búvároknak, a civileknek, a határon túlról érkező csapatoknak is.”

A miniszterelnök azt mondta, „le a kalappal azok előtt, akik bármilyen módon részt vettek a védekezésben”. Egy ilyen ismeretlen erejű veszedelemnek mindig vannak önmagán túlmutató tanulságai, ennek az árvíznek a legfontosabb leckéje, hogy megmutattuk az igazi arcunkat. Nem csak magabiztosak voltunk, hanem annak is látszódtunk: mindenki láthatta az igazságot, a magyarok szeretik a hazájukat. Orbán rámutatott, eltűntek a különbségek: nem volt jobb, vagy baloldali, amikor ember kell a gátra, akkor Magyarország egységes és erős.

„Kellő szerénységgel, de határozottan mondhatom, újra van elszántság és öntudat” – szögezte le. Hozzátette: ez komoly fegyvertény egy olyan időszakban, amikor egyre ígéretesebb gazdasági lehetőségek nyílnak meg Magyarország előtt – zárta napirend előtti felszólalását a miniszterelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!