Köszönettel tartozunk a honvédeknek

„Köszönettel tartozunk a magyar katonáknak, amiért kiválóan helytállnak a határ védelmével kapcsolatos feladatokban, hiszen azért dolgoznak, hogy a polgárok biztonságban érezhessék magukat” – mondta Simicskó István a Parlamentben az V. Gyermek és Ifjúsági Országgyűlésen, amit a Gyermekek Világnapja alkalmából rendeztek.

A Gyermekek Világnapjának megünneplésére az Országgyűlés és a Gyermekmentő Szolgálat pályázatot hirdetett 8 és 18 év közötti gyermekek számára „Milyen kérdést intéznék a miniszterhez, ha képviselő lennék?” címmel. A több száz beérkező kérdésből választották ki azokat, amelyeket a mintegy 300 gyermek előtt − akik a Parlament felsőházi termében foglaltak helyet − társaik feltehettek a minisztereknek, államtitkároknak.

Egy harmadik osztályos pápai kislány kérdésére, miszerint a magyar katonák miért mennek külföldre, a honvédelmi miniszter azt válaszolta, hogy a honvédek minden esetben nemzetközi, vagyis ENSZ- vagy NATO-felhatalmazás alapján teljesítenek missziós szolgálatot. „Mi azt szeretnénk, hogy szövetségeseinkkel együtt a magyar emberek biztonságát garantáljuk és egy békésebb, nyugodtabb világban élhessünk” – hangsúlyozta Simicskó István.

Egy 14 éves miskolci diák azzal a kérdéssel fordult a tárcavezetőhöz, hogy miként értesülnek arról, ha valamilyen nem várt esemény történik a határon, milyen eszközök segítik a minisztérium döntéshozatalát. Simicskó István azt felelte, hogy a különböző telekommunikációs eszközökön túl a modern hadviselésben megszokott drónokat, éjjellátókat és hőkamerákat is bevetik a határ védelmében. A migrációs helyzetben kiválóan helytálló katonák és rendőrök folyamatosan járőröznek a kerítés mentén és jelzik, ha bármilyen problémát észlelnek. Hozzátette: a magyar kormány rendelkezésére állnak azok a jogi eszközök is, amelyekkel egy válsághelyzetet kezelni tud.

A következő interpelláció, amelyet egy 18 éves miskolci diák intézett a tárcavezetőhöz, azzal foglalkozott, hogy elképzelhető-e, hogy a fiatalokat besorozzák a bevándorlókkal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében, illetve arra is kitért a gyerekképviselő, hogy ha nincs hadkötelezettség Magyarországon, akkor önkéntesként lehet-e katonának jelentkezni. Simicskó István rámutatott, hogy az önkéntes tartalékos rendszer már évekkel ezelőtt elindult, tehát bárki jelentkezhet, aki kedvet érez a haza védelméhez. „Jelenleg mintegy 6 ezer tartalékos katonája van az országnak” – tette hozzá.

Egy pécsi 18 éves diák azzal a kérdéssel fordult Simicskó Istvánhoz, hogy a magyar hadsereg meg tudja-e védeni az országot a menekültekkel szemben. Simicskó István felidézte, hogy a honvédség létszáma jelenleg mintegy 25 ezer fő, és ebből ötezren vesznek részt a határ védelmében, ráadásul segítséget is kapnak, hiszen cseh, szlovák és lengyel katonák is bekapcsolódnak az ezzel kapcsolatos feladatokba. „Köszönettel tartozunk a magyar katonáknak, amiért kiválóan helytállnak a határ védelmével kapcsolatos feladatokban, hiszen azért dolgoznak, hogy a polgárok biztonságban érezhessék magukat” − mondta a honvédelmi miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!