Kötelességünk emlékezni a katonahősökre

Kötelességünk emlékezni a katonahősökre – hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán a halottak napja alkalmából rendezett kegyeleti gyertyagyújtáson. „Az emberek nem szeretnek szomorúak lenni, de épp ettől vagyunk igazán emberek, hogy a szomorúságot is el kell tudnunk viselni” – mondta a miniszter az emlékezés fontosságáról.

A kereszténydemokrata politikus szerint a szomorúság nagy erő, ha szomorúak vagyunk, képesek vagyunk messzebbről látni a dolgokat, az igazságot jobban észrevenni, és egyszerre emberibb lesz minden.

Simicskó István kitért arra is: azok a katonák, legyenek bármely nemzet fiai, akik Magyarországon estek el, vagy azok a magyar katonák, akik távol a hazától estek el, ismerték a legfőbb parancsot: „mindent adj oda a hazádért”.

A miniszter a katonalétről szólva felvetette: hogyan lett a magát védő emberből katona, miért verekedtek, tusakodtak egymással az emberek a történelem során. Mint mondta, kezdetben a létért, az életben maradásért folyt harc, majd amikor kialakultak az államok, a nemzetek, már más jelentette a motivációt: a terület, a hatalom, a pénz.

Kijelentette: az elmúlt évszázadok bebizonyították mindannyiunk számára, hogy sok-sok véráldozat árán sikerül békét teremtenünk.

Simicskó István szerint az emberiség tanult a hibáiból, a háborúk tapasztalatait levonta. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy valóban békés világot építhetünk a jövőben. Ez nem lenne lehetséges azoknak a hősöknek köszönhetően, akik életüket adták a saját, a hazájuk igaz ügyéért; az ő harcuknak, áldozatuknak, életüknek köszönhető, hogy ma béke van, sőt, szövetségi erő köti össze az egykoron ellenséges nemzeteket – mondta emlékező beszédében a honvédelmi miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!