Orbán Viktor szerint az elmúlt négy év olyan volt, mintha átépítettük volna a házunkat, miközben benne éltünk, a következő négy esztendő feladata pedig már az, hogy „az átépített házat belakjuk, otthonossá tegyük a magunk számára”. A miniszterelnök a Demokrata című hetilapnak adott interjúban azt mondta, „a választáson azt kell megmutatnunk, hogy képesek vagyunk egységesen és bátran kiállni valami mellett, amiben hiszünk”.
Orbán Viktor úgy értékeli, az idei évnek – a választásokon kívül – két nagy küzdelme lesz: a rezsiharc és a földcsata.
Azt mondta, előbbit eddig „jól vívtuk meg”, de októberben dől el, meg tudják-e védeni a nemzetállamok azon jogukat, hogy az energiaárak szabályozása saját hatáskörben maradjon. A földtörvény – magyarázta – úgy született meg, hogy tanulmányozták azon országokat, amelyeknek sikerült megvédeni földjüket. Bár jogilag a magyar földtörvény jó jogszabály, az unió beazonosította azt a három-négy pontot, amit támadni kíván – mondta a kormányfő, hozzátéve: felkészültek arra, hogy ha beindulnak a nyílt támadások, helytálljanak a küzdelemben.
Orbán Viktor az interjúban arról is beszélt, hogy bizonyos intézkedések tartósan részesei maradnak az életünknek. Ilyen például, hogy a pénztőkének nagyobb szerepet kell vállalnia a közterhekből vagy hogy a megélhetés költségeit az emberek zsebében lévő pénzhez igazítják – ez a rezsicsökkentés. A családpolitikai intézkedések is tartósan megmaradhatnak, sőt bővülhetnek is – jelezte.
Orbán Viktor kiállt amellett, hogy legyenek olyan ügyek a magyar politikában, amelyeket az egymással rivalizáló erők nem kérdőjeleznek meg, például a népesedéspolitika vagy a határon túli magyarok ügye.
A miniszterelnök szerint a paksi bővítést ellenző szocialisták április 6. után megváltoztatják az ügyben most hangoztatott véleményüket, amely mögött kampánymegfontolások vannak: megpróbáltak találni egy olyan témát, amelynek támogatottsága meghaladja a pártjukét.
Oroszországról szólva Orbán Viktor kifejtette, Európa nem tud megbirkózni azzal a ténnyel, hogy Oroszországot nem úgy szervezik, vezetik, ahogy ezt az európai demokráciákban megszokták. Az európai ember első számú értéke a szabadság, Oroszországban azonban ezt mindig megelőzi majd az a feladat, hogyan lehet egyben tartani a hatalmas méretű országot. Ezt vagy tudomásul vesszük, és a nemzetközi jog szellemében próbáljuk kapcsolatainkat jól kezelni, vagy pedig folyamatosan kioktatunk, elveszítve az együttműködés lehetőségét – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor a Seuso-kincsek hazahozatalának ügyét a megerősödő, a saját jussát kikövetelő, a saját jogaiért kiálló Magyarország szimbólumaként értékelte a Demokratának adott interjúban.