Most, amikor a média értesülései szerint a bukott miniszterelnök szakdolgozata kapcsán kiderült: bizonyosan használta saját diplomamunkájához volt sógora – szóról szóra megegyező című – szakdolgozatát és komolyan vetül rá az esetleges plágium gyanúja, újra aktuális a kérdés: meddig prédikál még vízről Gyurcsány Ferenc, miközben bort iszik? Gyurcsány Ferenc a köztársasági elnök lemondása előtt úgy fogalmazott: Schmitt Pál nem csak az erkölcsi érzékét veszítette el, de a politikai realitásérzékét is.
A KISZ, az MSZP és a DK erkölcsi magaslatain lavírozó Gyurcsány jó lenne, ha vagdalkozásokra épülő politikai zuhanórepülése közben kicsit önmagára is tekintene, és ha már erkölcsi érzéke nincs, legalább politikai realitásérzékről tenne tanúságot és végleg elhagyná a számára semmi jót nem ígérő politika színterét. Jobb, ha még most visszavonul és – otthoni magányában – keresi tovább az egyetemről megmagyarázhatatlan módon eltűnt szakdolgozatának saját példányát.