A köznevelési államtitkárság segítséget nyújt a SZERSA Oktatási Központba járó gyerekeknek

A köznevelési államtitkárság haladéktalanul segítséget nyújt a SZERSA Oktatási Központba járó gyerekek elhelyezéséhez, erről bármikor kész egyeztetni az intézmény igazgatójával és jogi képviselőjével – közölte az államtitkárság az MTI-vel. Az államtitkárság számára kiemelten fontos, hogy az intézménnyel jogviszonyban álló tanulók a megkezdett tanulmányaikat biztonságos, nyugodt körülmények között folytathassák – írták a közleményben.

 

Kiemelték: a jogszerű, szakszerű gazdálkodás, az intézmény működésének biztosítása, a dolgozók bérének kifizetése fenntartóként a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány kötelezettsége. Miután a Fővárosi Kormányhivatal jelezte, hogy törli a nyilvántartásból a SZERSA Oktatási Központ működési engedélyét, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azonnali intézkedésként a felelős államtitkárságon keresztül tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökét a kialakult helyzetről, és felkérte, szükség esetén működjenek közre abban, hogy a tanulók részére biztosított legyen a tanévkezdés, hozzájussanak a magas szakmai színvonalú neveléshez-oktatáshoz.

A minisztérium most is az iskolába járó tanulók érdekeit tartja szem előtt, éppen ezért bíznak abban, hogy az intézmény is mielőbb partner lesz ebben – zárul a közlemény.

A Fővárosi Kormányhivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lezárult az oktatási központ törvényességi ellenőrzése, amelyet január 16-án hivatalból rendeltek el „a beadványok tartalmára és számára tekintettel”. A kormányhivatal helyszíni vizsgálata során megállapította, hogy az intézményben sem a tárgyi, sem a személyi feltételek nincsenek meg az oktatáshoz.

A vizsgálat eredményeként a kormányhivatal június 28-i hatállyal törli a nyilvántartásból az iskolát, de gondoskodik arról, hogy „a SZERSA diákjai méltó módon folytassák tanulmányaikat”. Mint írták: a vizsgákat az intézmény még zavartalanul le tudja bonyolítani.

Sok hiányosságot találtak

A helyszíni ellenőrzés során a kormányhivatal munkatársai lepusztult tantermeket találtak, amelyek berendezése mindössze asztalokból és székekből állt, semmilyen, a különböző szakmák elsajátításához szükséges szemléltető eszköz nem volt – közölte korábban a kormányhivatal. Megállapították azt is, hogy az iskola nem adja oda a tanulóknak az ingyenes tankönyveket, a helyszíni használatukat is erősen korlátozza, mert az igénynél kevesebb tankönyve van.

A kormányhivatal kitért arra, hogy érvényes tanulószerződése mindössze 87 diáknak van, tanulószerződéses normatívát ugyanakkor 175 ember után igényeltek. Rámutatott arra is, hogy a szakács, a pincér és az élelmiszer-vegyi áru eladó képzésben hiányoznak az élelmiszer-biztonsági rendszer működtetéséhez és a fertőzések elkerüléséhez szükséges berendezések és felszerelések, és „szinte minden olyan gép, felszerelés és berendezés hiányzik, melyet a szakma- és vizsgakövetelmény előír, és amelyek szükségesek a sikeres szakmai vizsgára való felkészüléshez”", ezért „a fiatalok nem kerülnek valós, a munkaerőpiacon alkalmazható tudás birtokába”.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az iskolában foglalkoztatott pedagógusok csaknem feléről nem tudott az intézmény végzettséget igazoló dokumentumot felmutatni, „gyakorlatilag alig van olyan oktató az intézményben, akinek megfelelő a végzettsége és szakképzettsége, és aki az annak megfelelő tárgyat tanítja”. Negatívumként említették továbbá, hogy a beiratkozott tanulók jelentős része nem látogatja az intézményt.

Utaltak arra is, hogy a Magyar Államkincstár vizsgálja a fenntartó által igényelt költségvetési támogatás jogszerűségét és elszámolását az intézményben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig büntető eljárást folytat költségvetési csalás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

Az oktatási központ honlapja szerint a VIII. kerületben lévő intézményben segítséget nyújtanak azoknak a középiskolát végzett tanulóknak, akik nem tanulnak tovább, akik nem találtak munkát, illetve esetleg még nem sikerült az érettségijük. Felzárkóztató osztályok indításával kívánják segíteni azokat a fiatalokat, akik nem fejezték be az általános iskolai tanulmányaikat, a tanulni vágyó felnőtteknek pedig esti képzéseket indítottak – közölték.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!