A közös jövő felé kell fordulni

A magyar-szerb kétoldalú gazdasági, beruházási, határon átnyúló és kulturális kapcsolatokról tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Tomislav Nikolic szerb elnök Belgrádban. A szerb köztársasági elnöki hivatal közleménye szerint Nikolic megköszönte Orbán Viktornak Magyarország segítségét és támogatását, amelyet a Szerbiát sújtó májusi árvizek idején és azt követően nyújtott.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a történelem során a két népet összekötötte a nagyhatalmak elleni közös küzdelem, a 20. század második felében tapasztalható ellentétet pedig az emlékeknek kell meghagyni és inkább a közös jövő felé fordulni. A szerb elnök kiemelte, hogy a vajdasági magyar kisebbség összekötő szerepet tölt be a két ország között, és a jó kapcsolatok folytatása továbbra is mindkét fél érdeke.

Az uniós tagság egyaránt jár előnyökkel és gondokkal

Orbán Viktor megismételte, hogy Magyarország támogatja Szerbia európai integrációját. „Mi, politikusok tudjuk, hogy nem létezik problémamentes helyzet, hanem csak a nagyobb vagy a kisebb probléma közül választhatunk. Az európai uniós tagság számos előnnyel jár, de tisztában kell lenni azzal is, hogy gondok is léteznek” - hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Magyarország sajátos modell szerint tudott kilépni a gazdasági válságból, és emiatt sok problémája volt – húzta alá Orbán, hozzátéve azonban, hogy ez a modell jónak és reálisnak bizonyult.

Orbán Viktor miniszterelnök Tomislav Nikoliccsal együtt megnyitotta a Belgrádi Magyar Kulturális Intézetet, kora délután pedig a magyar és szerb kormánytagok csúcstalálkozóján vesz részt, amelyen kétoldalú megállapodásokat írnak alá. A magyar delegáció tagja Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!