Krisztus kapcsolja egybe, ő gyűjti össze szeretetben a családokat, a közösségeket a népeket

Ne azt keressük, hogy mit kaphatunk, hanem hogy miként tudunk másnak adni, segíteni, örömet szerezni. Krisztus születésének körülményei megmutatják, hogy milyen uralkodó is az Isten. Nem hatalmaskodik, nem fitogtatja az erejét. Az ő mérhetetlen fensőbbsége a gyöngeségben is érvényesül – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros szenteste a zsúfolásig telt budapesti Szent István-bazilikában tartott éjféli szentmisén.

Ha nem térünk le erről az útról, a mai este szelíd békéje hatalmába keríti egész életünket és biztosan boldog lesz nekünk is a karácsonyunk – mondta Erdő Péter. Felhívta a figyelmet arra, a mi családjainkat is, a mi közösségeinket is Krisztus kapcsolja egybe, ő gyűjti össze szeretetben a népeket, ő az, akinek gondja van mindenkire.  

Rámutatott: ha otthon összegyűlik a család, a barátok, a rokonok, ha magányos, beteg embereknél, kórházakban, börtönben vagy szociális otthonokban tűnik fel a betlehem, ott is felvillan a szent család képe. Ott is megérinti az embert a családias, bensőséges szeretet.  

A bíboros homíliájában kiemelte: az új evangelizáció küldetését Isten szelídségével, és teljes bizalommal az ő mérhetetlen bölcsességében és szeretetében lehet teljesíteni, ezt pedig sugározni kell minden ember felé. Ezt hirdeti Ferenc pápa egyszerű kedvessége. Ezt hirdeti minden önzetlen segítség és ajándékozás.  

Utalt arra: a templomokban, utcákon, tereken, valamint az otthon felállított betlehemek látványa sötét háttérből ragyog elő, a fény forrása, a fény középpontja maga Jézus. Ő fogja össze, ő hozza létre a szent családot, az ő nevelésére mond igent Szűz Mária és Szent József is, az iránta való aggódó szeretet kíséri majd a szent család életét.  

Erdő Péter megjegyezte: Istent nem kötik az anyagvilág korlátai, "ő túl van az időn és a téren". Hozzáfűzte: Isten bensőséges szeretetével titokzatos módon, a természet törvényeinek alkotójaként tartja fenn és kormányozza a mindenséget. Ő az Úr, aki "gyenge lesz köztünk és kiszolgáltatott. Elfogadja Mária és József szeretetét, a pásztorok és a bölcsek hódolatát. Vacogó újszülöttként oltalmat talál a betlehemi istálló melegében. Ő, aki a világ megőrzője és oltalmazója".  

A bíboros emlékeztetett arra: a próféták jövendölték a Messiásról, hogy ő lesz a béke fejedelme, hogy ő maga lesz a béke.  

Krisztus születésének körülményei megmutatják, hogy milyen uralkodó is az Isten. Nem hatalmaskodik, nem fitogtatja az erejét. Az ő mérhetetlen fensőbbsége a gyöngeségben is érvényesül. Ilyen Isten született közénk Betlehemben. Ha Krisztus követői vagyunk, Szent Pállal elmondhatjuk: amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!