Krisztus kereszthalálára emlékezünk

Nagypénteken, az egyházi év legcsendesebb napján, Krisztus kereszthalálára emlékeznek a keresztények. E napon az egyház nem mutat be szentmiseáldozatot, az úgynevezett csonka mise szertartásával fejezzük ki a Krisztus halála felett érzett gyászt – írja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata. A nagypénteki szertartás három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tájékoztatása szerint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este hat órakor az esztergomi bazilikában vezeti a Jézus szenvedéséről megemlékező szertartást.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a nagypénteki szertartás – amely nem szentmise – három részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. A templomokban általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.

Ezen a napon a templomokban a szenvedéstörténetet, a passiót olvassák vagy éneklik, dramatikusan idézve fel Krisztus szenvedését. A szentírási olvasmányok utáni könyörgések az egyház tagjaiért és az egész világért szólnak, különösen a szenvedőkért.

Ezt követi a kereszt előtti hódolat: a pap leveszi a leplet a virágvasárnap letakart feszületről, a hívek pedig a kereszthez mennek, hogy kifejezzék tiszteletüket az értük szenvedő Jézus előtt.

A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be.

A katolikus egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!