A külhoni magyarság megmaradása nemzetstratégiai kulcskérdés

A külhoni magyarság megmaradása, eredményessége nemzetstratégiai kulcskérdés. A nemzetegyesítésnek nemcsak az identitástudat megőrzését és megerősítését kell szolgálnia, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségének a megteremtését is biztosítani kell – jelentette ki Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás – 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján.

Latorcai János hangsúlyozta: az állampolgárság kiterjesztésével, a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel és a választójog kibővítésével a törvényhozás és a kormány közjogi értelemben megtette az első lépéseket a nemzetegyesítés útján. Ma már egyre kevesebben kérdőjelezik meg, hogy a 20. század tragédiájában szétszóródott magyarság minden tagja és minden közössége az egységes magyar nemzet része, államhatárok feletti összetartozása kézzel fogható valóság.

A nemzetegyesítésnek nemcsak az identitástudat megőrzését és megerősítését kell szolgálnia, hanem a szülőföldön való boldogulás lehetőségének a megteremtését is biztosítani kell – mutatott rá az alelnök, aki a külföldön tartózkodó Kövér László parlamenti elnök nevében is köszöntötte a résztvevőket.

Latorcai János hozzátette: Európa egységesítése és a globalizáció soha nem látott mértékben tette átjárhatóvá a határokat, világtendencia, hogy a szegényebb államok fiataljai „felkerekednek és szerencsét próbálnak”. Ezt a folyamatot feltartóztatni nem lehet, de minden eszközzel törekedni kell arra, hogy mindez ne vezethessen a Kárpát-medencei magyar területek kiüresedéséhez, a magyarság elfogyásához.

Fontos az is, hogy tisztán lássák a külhoni magyar ifjúság helyzetét, megismerjék céljaikat - mondta. Kitért arra, hogy Európa-szerte kimagasló a fiatal pályakezdők munkanélküliségi aránya. Ezt a negatív trendet kell hazánkban és a Kárpát-medencében megfordítani – fejtette ki, rámutatva: ha ebben sikeresek lesznek, akkor 2020-ra eljutnak oda, hogy a régió egyik legversenyképesebb gazdaságaként a korábbiaknál nagyobb mértékben tudják ösztönözni a határokon átívelő, magyar-magyar gazdasági kapcsolatokat és képesek lesznek nagyobb arányban munkához juttatni a külhoni magyar fiatalokat is.

Ehhez megfelelő oktatásra, iskolákra is szükség van, utóbbi nemcsak az oktatás, képzés és nevelés színtere, hanem a kulturális önmeghatározás, önazonosság és a közösséghez tartozás szimbóluma is – emelte ki Latorcai János.

Vidoven Árpád, a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára kiemelte, az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek. Fontosnak nevezte a a külhoni fiatalok szülőföldön maradását, hogy ott tudjanak tanulni és a megszerzett tudást kamatoztatni. Minden támogatást meg kell kapniuk az anyaországtól – hangsúlyozta.

Mint mondta: az új európai berendezkedés a határokon átívelő nemzetegyesítés soha vissza nem térő lehetőségeit hozta el. Azt vallják, hogy a magyar nemzet megmaradása a magyarországi és külhoni magyarok közös felelőssége.

Vidoven Árpád gazdasági érdeknek is nevezte, hogy prosperáló külhoni magyar közösségek létezzenek a szomszédos államokban. Ez szükséges az asszimiláció és az elvándorlás megakadályozásához is – jegyezte meg. Kiemelte: fontos, egyúttal a szomszédos államok is ismerjék el, az, hogy gyarapodó magyar közösségek élnek területükön, számukra is előny, nem pedig veszély.

Rámutatott: az autonómiák széleskörű és sokszintű rendszere a megmaradás legnagyobb biztosítéka az anyagi támogatások mellett.

Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke arról beszélt, hogy „nem túl fényes” a külhoni magyarság helyzete, egyre fogynak és ennek okaként a természetes fogyás mellett az asszimilációt, a vegyes házasságokat említette. Egyetértett azzal, hogy Kárpát-medencében kell gondolkodni, ezért is született meg a Kárpát Haza programjuk. Szerinte felelősség és óriási kitörési lehetőség, hogy a magyarság a Kárpát-medencében a legnagyobb lélekszámú nemzeti közösség. Szorgalmazta, hogy ragadják meg az Európai Unióban rejlő lehetőségeket, és állítsák a nemzetegyesítés szolgálatába az uniós forrásokat.

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: erőteljesen számítanak a fiatalokra és bennük látják a magyarság jövőjét. Fontosnak tartotta, ne tudjon úgy felnőni egy generáció, hogy nem találkozott külhoni magyar honfitársaival, ezért valósítja meg a kormány a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot.

Kitért a fiatalok munkavállalási problémáira is, és jelezte: összesen 40 milliárd forintot fordítanak az ifjúsági garancia programra, amiből mintegy 40 ezer fiatal elhelyezkedését szeretnék segíteni.

Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a jövőben a szimbólumok felől a magyar jövő felé szeretnének elmozdulni. Ehhez új eszközök alkalmazását emelte ki, kitért többek között a gazdaságfejlesztési támogatások megerősítésére, és a külhoni magyar gazdasági szakemberek, gazdák részvételével egyfajta gazdasági Magyar Állandó Értekezlet létrehozása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!