Különös hangsúlyt kell fektetni a nemzetiségek védelmére Európában – mondta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Kisebbségvédelem Európában – Tapasztalatok és kihívások című konferencián Düsseldorfban. A nemzetközi kisebbségügyi konferencián az államtitkár kiemelte: a védelemnek ki kell terjednie a magyarországi nemzetiségekre, a határon kívül élő magyarokra és bármely más európai kisebbségre.
Szászfalvi László felhívta a figyelmet Magyarország új alaptörvényének nemzetiségeket érintő részeire, és részletesen ismertette az új, a nemzetiségek jogairól szóló törvényt. Kitért arra, hogy az új jogszabály – összhangban az alaptörvénnyel – megerősíti az eddig jól bevált és jól működő nemzetiségi önkormányzati rendszert, és támogatja a nemzetiségi civil szervezetek tevékenységét, illetve segíti a különböző nemzetiségi aktivitásokat.
Utalt rá, hogy a magyar kormány mind az országos, területi és helyi önkormányzatok, mind pedig a civil szervezetek munkáját és kezdeményezéseit a legmesszebbmenően támogatja „a költségvetés lehetőségein belül".
„Mindezzel nem kegyet gyakorolunk a nemzetiségeknek, hanem alkotmányos jogaikat érvényesítjük, nemzetközi kötelezettségvállalásainknak teszünk eleget, illetve ez nemzeti érdekünk és emberi kötelességünk is" – fogalmazott Szászfalvi László.
Leszögezte azt is: a cél az, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek szülőföldjüknek és otthonuknak tekinthessék az országot, és az ország határain kívül élő magyar nemzetiségű közösségek is ugyanígy érezzenek azzal az országgal kapcsolatban, ahol élnek – olvasható a KIM közleményében.
A kétnapos konferencia az Észak- Rajna Vesztfáliai Parlament Német-Lengyel és Visegrádi Országok Képviselőcsoportja, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége és a Dél-Tiroli Népcsoportok Intézete közös szervezése volt.