Kuzma László emlékére

Mindenkit mélyen megrendített a ma reggeli hír, hogy éjszaka váratlanul elhunyt országgyűlési képviselőnk, Kuzma László.

Kuzma László márciusban lett volna ötvenéves. Nagykanizsán született, aztán ízig-vérig somogyi emberré vált. Ott élt, ott volt a családja, Somogyért dobogott a szíve.

Tegnapelőtt láttuk utoljára Budapesten. Pont úgy nézett ki, mint mindig. Mosolygott, kedves volt és halk szavú, mint mindig. Álmunkban sem gondoltuk, hogy beteg volna – ő sem említette soha. Bizonyára maga sem tudta, hogy a szíve már fárad.

Azt mondják, a szív az érzelmek fészke. Aki ismerte, tudta: Kuzma László nagyszívű, mélyen szerető ember. Építőmérnök volt, aki mérnöktanárként találta meg hivatását. Mint a szeretet követét, hitvalló katolikust a rendszerváltozás előtt többször érte hátrány a pedagógusi pályán, de ő nem tántorodott el az ifjúság szolgálatától. Idővel környezetvédelmi szakképzési tantervet és tankönyvet is írt, és megtalálta őt a civil társadalom is, a Green Pannónia Alapítvány, valamint a Barcs Város Közbiztonságáért Alapítvány.

Tehetsége és tenni akarása a demokratikus rendszerben közéleti pályára vezette. Helytállt választott tisztségeiben előbb Barcson, aztán a Somogy Megyei Közgyűlésben, s 2002-től az Országgyűlésben is. A törvényhozásban szakértelmével vállalt többletet: az Oktatási és tudományos bizottság tagja volt.

A szakképzés terén gyűjtött tapasztalataira nagyon számított a keresztény, konzervatív politikai közösség; úgy készült Laci is, hogy ezt a stratégiai fontosságú szférát képviseli egy leendő polgári kormányban.

Halálával űrt hagyott maga után képviselőtársai, politikai közösségei és mindenekelőtt családja körében. Emlékét örökre megőrizzük, amit tőle tanultunk, nem felejtjük.

Kuzma Lászlót saját halottjának tekinti a Kereszténydemokrata Néppárt és a Somogy Megyei Közgyűlés.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!