„nagy a kormánypártok fölénye. Képzeljük el, mekkora elkeseredés kell ahhoz, hogy ebből kisebbség legen’ – veti fel a Népszabadság vezércikke. „És aztán képzeljük el, hogy a kormányra űzött ellenzéknek majd éppen azt kell tennie, ami elől hozzá menekültek. Azt az elkeseredést kell növelnie, amely hatalomra juttatta. Ez bizony aligha lehet másképp, ha a múlt bűnei, a külvilág válsága és a Fidesz kormány… dilettantizmusa összeadódik, akkor éppen a terhekkel együtt a gondok is tovább szaporodnak, amiből a terhek szaporításának újabb kényszere keletkezik. Az örvényből is csak úgy lehet kicsúszni, ha leforgunk vele a fenékig.”

Miről is van szó, melyik ellenzéknek miféle probléma ez? A Népszabadság egyféle történelmi visszatekintéssel ábrázolná, mintha azokat az akkor még felmérhetetlen problémákat, amelyeket a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-éra hagyott utódára? A világgazdaság hajszolt sikerét derékba törő 2008-as válságról, a leendő Fidesz-kormányra leselkedő képtelenségekről, az évtizedes politikai-kormányzati dilettantizmus eredményéről, az ország tönkretételéről, az adósság-örvényről, a baloldali pártok bukásáról, a kétségbeesett választóknak a gyors változás és siker reményébe vetett várakozásairól és kudarcáról, az akkori ellenzékhez meneküléséről beszél, amely soha nem látott kétharmados győzelemhez segítette a jobboldalt? Hogy aztán azóta is elkeseredett küzdelmet folytasson kivakarni az országot abból a mocsokból, amelybe a baloldal taszította.

A Népszabadság nem erről beszél.

A Népszabadság vezércikke azt vizionálja, hogy a Fidesz–KDNP-kormány rövidesen várható bukása a választókat a baloldal táborába hajszolja és akkor majd a szerencsétlen, átok sújtotta baloldalnak kell a Fidesz–KDNP-kormányzás totális csődjét átvállalnia és reménybeli óriási népszerűségüket kénytelenek lesznek a győzelmük után feláldozni az Orbán-kormány terhes öröksége miatt.

A mélyen szántó elmefuttatás szerzője észre sem veszi, hogy rémlátomása az ő, rettentő szenvedésekkel fenyegető majdani győzelmükről semmi más, mint egy darab múlt. Amit ő megjósol, az megtörtént 2010-ben és még ma is történik. Az európai pénzügyi válság megduplázza a 2008-as gazdasági válság hatását és a jelenlegi kormánynak kell megoldani azokat a problémákat, amelyeket ő saját győzelmük esetén lát majd eljövendőnek. Mindezért az a kormány viselné a felelősséget, amelyik szembemenve a fél világgal próbálja elhárítani az MSZMP–MSZP–SZDSZ–Gyurcsány-féle adósságlavina kártevését?

És kikkel? Kiket sajnál a Népszabadság? Nem az ország lakosságát, amelynek végső soron el kellett, kell, és még sokáig kell majd viselni a baloldal garázdálkodásának következményeit? Nem a választókat, hanem azokat a kétbalkezes mai ellenzékieket, akik ma minden héten egy újabb félresikerült megmozdulással, önmaguk agyonszervezésével próbálják elvesztett népszerűségüket a sírból visszahozni. Hiszen a cikk így folytatódik:

 „Áttekintve az erőviszonyokat és az ellenzék méretét … csak akkor fog ez a Fidesz–KDNP-behemót kiesni a hatalomból, amikor szétesik. Viszont előbb-utóbb szét kell esnie, mert elég sokan fektették bele a mindenféle tőkéjüket.” Akkor jönnek majd ők!

Érdekes, hogy még ebben a reménységben is a baloldali múlt kísért. Találó szó a „tőkebefektetés” szó, csak éppen a másik oldal tipikus fogása volt tőkét befektetni győzelmükbe, aztán kihúzni belőle a maximális hasznot és lelépni az utolsó pillanatban a léket kapott rozoga bárkáról.

Miután a cikk leszedte a keresztvizet a jelenlegi kormányról, összetévesztve a jobboldal ellenzéki múltját és jelenét a saját leszerepelt kormányukról, arra a nem meglepő megoldásra jut, hogy a jobboldali kormányzat majd csak lejáratja és megbuktatja magát, és akkor a mindenféle, szedett-vedett baloldali csoportocskákból a győzelmi kilátása összeterel egy olyan koalíciófélét, amelyiknek ölébe hull az önmagát szétverő, „behemót” jobboldal öröksége.

Ha ez az örökség olyan lenne, amilyennek vizionálja, a totális csőd, az örvény legalja, a tömegek teljes kiábrándulása, akkor vajon hogyan képzeli el, hogy az a baloldal, amely szétverte önmagát, nyomorba züllesztette az országot, szétlopott-e és elherdált minden ellophatót, az majd elhozza a boldog jövőt? Ugyan kinek?

Nem lesz jobboldali széthullás. Nem lesz államcsőd, tömegek végső kiábrándulása. Rend lesz és felemelkedés, lassú javulás, de javulás, mert nincs lejjebb, mint ahová a baloldal juttatta az országot és önmagát.

És valahol mélyen, tudat alatt ettől félnek igazán. Ez rejlik a „minél rosszabb, annál jobb” ellenzéki magatartás, az állandó gyűlölködés, a világméretű lejáratási kísérletek, az egész baloldali erőlködés mélyen.

Ja! És mi is van magával a jó öreg Népszabadsággal? Most éppen eladó? Vajon ki ad érte többet? És a szerzők tolláért ki ad majd többet?