Leállították a fúrópajzsokat

Nem lehet készpénznek venni a főpolgármester nyilatkozatait a 4-es metró építéséről Tarlós István szerint. A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció vezetője ezt annak kapcsán mondta a Magyar Hírlapnak, hogy egy internetes portál közölte: egy elfelejtett engedély miatt újabb csúszások várhatók a beruházásban.

„Ismét bebizonyosodott, hogy nem hiába hívtuk fel többször is a fővárosi vezetés figyelmét a 4-es metró előkészítésének hiányosságaira” – mondta a Magyar Hírlapnak Tarlós István. A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció vezetője szerint Demszky Gábor nyilatkozatait a nagyszabású beruházásról eddig sem lehetett készpénznek venni, és ez mostantól még inkább így van. A politikus emlékeztetett: a metrótörvényben még 195 milliárd forintos költségről volt szó, ma már lassan közelítünk a hatszázmilliárdhoz, miközben nem tudni, mennyivel járul hozzá az unió a projekthez. „A főpolgármester politikai ügyként kezelte a beruházást, ezért nem volt hajlandó meghallgatni a sokszor megalapozott szakmai észrevételeket. Tarlós szerint ha körbenézünk Budapesten a BKV vagy a vízművek háza táján, érthető, hogy Demszky mégis inkább a 4-es metróról beszél többet.

+

Az Index hírül adta: a Nemzeti Közlekedési Hatóság felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél, a fúrópajzsok két hónapra leállnak. Az internetes portál szerint a folytatás sem lesz zökkenőmentes: a Duna alatt megint meg kell állni két vagy akár négy hónapra a Fővám téri állomás építésének csúszása miatt. A többletköltség meghaladhatja az egymilliárd forintot. A DBR Metró Projektigazgatóság pénteki közleménye szerint nem került veszélybe a 4-es metró 2011-es átadása azzal, hogy fel kellett függeszteni az alagútépítést a Gellért térnél, mert a munkálatokat át tudják ütemezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!