A legújabb Gyurcsány-üzlet is példa minden idők legkorruptabb kormányzására

Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint Gyurcsány Ferenc egymilliárd forintot "kaszált" 33-szoros tiszta haszonnal amikor a közelmúltban értékesítette hengergumizó vállalatát. Gyurcsány Ferenc 1994-ben, a szocialista-szabaddemokrata kormány idején 33 milliót fizetett a hengergumizó cégért, most pedig csaknem egymilliárdért adott túl rajta a legfrissebb hírek szerint.

Szavai szerint a volt kormányfő újabb egymilliárdot tett zsebre, egy olyan tranzakcióval aminek szálai a 22 évvel ezelőtti privatizációig nyúlnak vissza. Ez az üzlet is rávilágít arra, hogy Gyurcsány Ferenc és a szocialisták minden idők legkorruptabb kormányzását folytatták, és még a tranzakció után 22 évvel is "veszik ki a lovét" – ismertette Hollik István a Fidesz és a KDNP véleményét a keddi sajtótájékoztatón.



Azt mondta: a volt kormányfő politikai kapcsolatai révén hizlalta fel a céget, amely egyike a szocialista kormányzás alatt futószalagon privatizált állami vállalatoknak. Közölte: Gyurcsány Ferenc a korábban az általa állami hitelből megvásárolt gép- és technológiaszerelő vállalatot használta fel a hengergumizó vállalat megvásárlásához. Gyurcsány Ferenc - állításával ellentétben - nem üzletember majd aztán politikus lett, hanem éppen fordítva, már egyetemi évei alatt a kommunista párt vezetésében rutinosan mozgó, a KISZ országos vezetését is megjárt politikus volt. Jövedelmező politikai kapcsolatai révén vált üzletemberré – mutatott rá a kormánypárti képviselő.

Hollik István kitért arra is: ebben az időszakban született meg az Altus cégbirodalom, amely az úttörővagyon végelszámolását is végezte és amelyet kezdettől fogva az MSZP-SZDSZ kormány látott el privatizálandó cégekkel, illetve bevétellel, hitellel. Gyurcsány Ferenc ugyanebben az időszakban jutott hozzá a magyaróvári timföldgyárhoz, a Motimhoz is, s ehhez anyósa, Horn Gyula egykori kabinetfőnöke 700 milliós forintos hitelt biztosított.

Megállapította: Gyurcsány Ferenc Magyarország egyik leggazdagabb embere, de vagyonosodására nemhogy választ nem kapnak, hanem egyre több a kérdőjel és a homályos ügy. Az Altus ma is elfogadhatatlan és botrányos megbízásokból él – mondta és felidézte a az Európai Bizottságtól kapott másfél milliárdos megbízást, amely szerinte felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!