Évértékelő tájékoztatókat és felszólalásokat tartottak a pártok a 2011-es esztendő utolsó plenáris ülésén. A Népszabadság a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit arról faggatta: mire büszkék 2011-ből, mit szégyellnek az elmúlt évből, és mit tartanak elsődleges feladatuknak jövőre. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kijelentette: büszke az új alaptörvény, illetve azoknak a törvényeknek a meghozatalára, melyek lehetővé teszik Magyarország megújítását.
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője arra a legbüszkébb, hogy a parlamenti többség, illetve a kormány munkájának az eredménye az, hogy sikerült megőrizni az ország fizetőképességét, illetve megmenteni az államcsődtől Magyarországot. „De büszke vagyok az új alaptörvény, illetve azoknak a törvényeknek a meghozatalára, melyek lehetővé teszik Magyarország megújítását. Az elfogadott sarkalatos törvények adják meg ehhez a kereteket. Emellett elég jól tudtuk kezelni az ellenzéket a T. Házban” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata frakcióvezető arra, hogy mit szégyell, illetve sajnál, úgy válaszolt: „jó lett volna, ha az eredeti, Szászfalvi László államtitkár által elkészített egyházügyi törvény simán megy át a parlamenten, a visszavonást, illetve az Alkotmánybíróság döntését sikerül elkerülni. (Az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenség címén semmisítette meg a törvényt. – A szerk.) Harrach Péter 2012 legfontosabb feladatának az elfogadott törvények „bejáratását” nevezte, azokat a szükséges módosításokat, melyeket az élet, a gyakorlat megkövetel akár az oktatási, az egészségügyi, a közjogi, az önkormányzati rendszerek átalakításakor.