Levélben fejezte ki részvétét a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke

II. Alekszij Moszkva és minden oroszok patriarchája pénteken elhunyt. Semjén Zsolt elnök – akit személyes ismeretség fűzött az elhunyt egyházfőhöz – a kereszténydemokraták nevében őszinte részvétét fejezete ki Kirill metropolitának – akinek szintén vendége volt Moszkvában és aki több alkalommal is meghívására Magyarországra látogatott. Kirill metropolitát szombaton az Orosz Ortodox Egyház ideiglenes vezetőjének választották.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnökének levele:

 

 

II. Alekszij pátriárka életrajza

II. Alekszij (világi nevén Alekszej Mihajlovics Rüdiger) 1929. február 23-án született papi családban. Gyermek- és ifjúkorát Tallinban töltötte, ahová apja az októberi fordulat után emigrált. A 30-as évek végén szüleivel két zarándoklatot tett a Ladoga-tó környéki Valaam monostorba. Ezek a zarándoklatok meghatározták későbbi szellemi útját.

Kisgyermekkorától fogva ministrált a templomban. Lelkiatyja, Ioann Bogojavlenszkij protoijerej volt, aki később Izidor néven Tallin és egész Észtország püspöke lett.

1949-ben elvégezte a Leningrádi Teológiai Szemináriumot, 1953-ban pedig a Teológiai Akadémiát.

1950 áprilisában pappá szentelték, Észtországban szolgált, majd Jihvi város Úrjelenése templomának elöljárójává nevezték ki.

1957–1959 között a tartui Nagyboldogasszony-székesegyház elöljárója és a tartui járás esperese.

1958-ban protoijerej rangot kap.

1959–1961 között a tallini egyházmegye Tartu-Viljandiai kerületének esperese.

1961 márciusában a moszkvai Szent Háromság Lavrában szerzetessé nyírják.

1961. szeptemberében Tallin és egész Észtország püspökének nevezik ki.

1961–1964 között a Moszkvai Patriarkátus Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályának helyettes vezetője.

1964. júniusában érseki rangra emelik és a Szent Szinódus állandó tagjává válik.

1964–1986 között a Moszkvai Patriarkátus Hivatalának vezetője, 1965-től a Szent Szinódus Oktatási Bizottságának elnöke.

1968 februárjában metropolita címet kap.

1986–1990 között leningrádi és novgorodi metropolita, egyúttal továbbra is irányítja az észtországi egyházmegyét.

1990. június 7-én Pimen patriarcha utódaként a Helyi Zsinat Moszkva és egész Oroszország pátriárkájává választja. II. Alekszij a 15. orosz pátriárka volt a Moszkvai Patriarkátus megalapítása óta.

1994-ben Magyarországra látogatott.

2004 márciusa óta a FÁK Vallásközi Tanácsának társelnöke.

Számos tudományos és társadalmi címet kapott. Egyháztörténész volt. Több mint 450 teológiai ;s egyháztörténeti művet, cikket írt.

 XVI. Benedek pápa távirata a szent szinódusnak

II. Alekszij pátriárka halála alkalmából a Szentatya üzenetet intézett az Orosz Ortodox Egyház szent szinódusához.

Mély szomorúsággal töltött el Őszentsége II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkájának halálhíre. Testvéri szeretettel fejezem ki őszinte részvétemet a Szent Szinódusnak és az Orosz Ortodox Egyház valamennyi tagjának, és lelki közelségemről biztosítom Önöket ebben a szomorú pillanatban.

Imádságban azért fohászkodom az Úrhoz, hogy fáradhatatlan szolgáját fogadja be Országába, ahol örök béke és öröm van, és nyújtson vigasztalást mindazoknak, akik eltávozását gyászolják. Nem felejtkezve meg a kölcsönös megértés és együttműködés iránti közös elkötelezettségünkről, örömmel idézem fel azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az elhunyt pátriárka az Egyház megújításáért tett, az után a súlyos ideológiai elnyomás után, amely a keresztény hit oly sok tanújának mártíromságához vezetett.

Arra is emlékezem, hogy milyen bátran harcolt az emberi és az evangéliumi értékekért, különösen az európai kontinensen, és bízom benne, hogy elkötelezettsége gyümölcsöt hoz a béke és a valódi emberi, társadalmi és lelki fejlődés terén. A veszteség szomorú órájában, amikor földi maradványai a feltámadás biztos reményében visszatérnek a földbe, azt kívánom, hogy Krisztus evangéliuma szolgájának emléke támogassa mindazokat, akik most szomorúak, és nyújtson bátorítást mindazoknak, akik a tiszteletreméltó Orosz Ortodox Egyház feje lelki örökségének javaiból részesülnek.

Testvéri szeretettel a Feltámadt Úrban:
XVI. Benedek pápa
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!