Lukács Tamás tovább küzd az Eger-Budapest vasúti kapcsolatért

Reális esély nyílt arra, hogy megmarad a közvetlen vasúti összeköttetés Eger és a főváros között – közölte Lukács Tamás kereszténydemokrata országgyűlési képviselő Egerben. Hónig Péter, a közlekedési tárca vezetője egy napirend előtti felszólalására reagálva kedden tett erre ígéretet az Országgyűlésben, ami rögzítésre került a jegyzőkönyvben is – mondta az egri vasútállomáson megtartott sajtótájékoztatóján a honatya.

Lukács Tamás elmondta: felszólalását megelőzően személyesen is megkereste Hónig Pétert. A találkozó alkalmával emlékeztette arra, hogy Budapest és a Balaton után Eger az ország leglátogatottabb turisztikai célpontja, illetve az egri vár az ország legnépszerűbb vidéki múzeuma. Ráadásul néhány éve 200 millió forintot költöttek az egri vasútállomás korszerűsítésére annak érdekében, hogy intercity járatok is közlekedhessenek a megyeszékhely és a főváros között, vagyis szakmai szempontból nem védhető a közvetlen összeköttetés megszüntetése.

Habis László, a város polgármestere (Egri Lokálpatrióta Egylet) azt hangsúlyozta: az összeköttetés megszüntetéséről szóló hír annál is inkább meglepetésként érte őket, mert az önkormányzat éppen most fogadta el a pályaudvar környékének rendezési tervét, illetve egy intermodális, vagyis a busz és a vonatközlekedést egy helyre összpontosító csomópont kialakításának a koncepcióját. Ebben a helyzetben a közvetlen összeköttetés megtartása mellett el kívánják érni a néhány éve megszűnt intercity vonatok közlekedésének visszaállítását is.
    
A minisztérium korábban bejelentette, hogy négy megyei jogú város, Eger, Hódmezővásárhely, Salgótarján és Szekszárd, illetve a főváros között megszűnik a közvetlen vasúti összeköttetés.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!