Máért: a gazdaságfejlesztés felé mozdul el a nemzetpolitika

Az oktatási és kulturális területek támogatása mellett a gazdaságfejlesztés felé mozdul el a jövőben a nemzetpolitika, segítendő a helyben boldogulást – emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XIV. ülése után tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön a fővárosban. Kifejtette: 2010 óta minden évben jelentős összeggel nőtt a nemzetpolitika pénzügyi kerete, idén 19 milliárdról 23 milliárdra emelkedett.



Kitért a vajdasági gazdaságfejlesztési programra is, amelyre 50 milliárdos keretet biztosítanak. Ebből 30 milliárd a kedvezményes hitel, a többi vissza nem térítendő támogatás. A program az ottani magyarság megmaradását segíti, és célja, hogy az adott térség gazdasági fejlődése meginduljon.

Arról, hogy a sportközvetítéseket nem tudják a külhoni magyar területeken élők magyar nyelven nézni, elmondta: tárgyalnak erről, és minden remény megvan arra, hogy a helyzet belátható időn belül rendeződik. Semjén Zsolt beszámolt arról, hogy a magyar kormány nevében az unió szakbiztosához és a Jean-Claude Juncker által vezetett bizottsághoz fordult, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) pedig egy szakmai levelet küldött.

Véleménye szerint jó esély van arra, hogy belátható időn belül megállapodás születik a magyar álláspontnak megfelelően. Ugyanakkor megjegyezte: a kérdésre Brüsszelben versenyjogot korlátozó helyzetként tekintenek.

Emellett a jogtulajdonosok felé pénzügyi ajánlatot tettek, azaz Magyarország kész megvásárolni a sugárzási jogokat a Kárpát-medence magyarlakta területeire.

Megkeresték az érintett államok médiumait is, hogy kétoldalú megállapodásokat kössenek – jelezte. Magyarország nyitott arra, hogy az itt élő románság nézhesse románul az olimpiát, cserébe például az erdélyi, felvidéki magyarság pedig magyarul nézhesse a közvetítéseket. Ez ügyben is jól állnak, csak Romániával nem sikerült megállapodni, de még egyszer ajánlatot tettek – jelezte.

Kérdésre közölte: a tárgyalásokat alapvetően az MTVA folytatja majd le, a költségvetési fedezet rendelkezésre áll.

Semjén Zsolt arról a törvényről, amely a szlovák kisiskolák bezárását rendeli el, elmondta: ez az intézkedés a magyar településeket sújtja a leginkább. A magyarság megtartása szempontjából ezek az iskolák ugyanakkor rendkívül fontosak, ezért Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének kérésére a magyar kormány kész arra, hogy magyar költségvetési támogatást biztosítson ezen iskolák fenntartására.



Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a Máért zárónyilatkozatát egyhangúlag fogadták el.

Nagy örömükre szolgált, hogy a határon túli képviselők teljes számban megjelentek és az itthoni pártok is jelen voltak – tette hozzá.

Értékelése szerint az egész ülés konstruktív, szinte már baráti hangulatban zajlott, sikerült megvitatni a nemzetpolitikai történéseket és meg tudták mutatni, milyen terveik vannak jövőre.

Zárónyilatkozat

A jövőben a gazdasági megerősítésre a nemzetpolitikának külön hangsúlyt kell fektetnie – rögzítették a Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyben sikerként értékelték az egyszerűsített honosítás iránti töretlen érdeklődést, és reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke. A résztvevők megállapodtak abban, hogy jövőre a fiatal magyar vállalkozókat segítik.

A dokumentum rögzíti: a külhoni magyarság szülőföldjén való megtartásához és megerősödéséhez olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell bevonni, amelyek a magyar gazdasági vagyon növelése mellett a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók számára is kedvező helyzetet eredményeznek.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egyszerűsített honosítás folyamatának népszerűsítése, támogatása továbbra is prioritás. Sikerként értékelik, hogy az érdeklődés továbbra is folyamatos.

Üdvözlik azt az országgyűlési határozatot, amely november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánítja.

A résztvevők reményüket fejezik ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, az ország olyan demokratikus jogállammá válik, melyben teljes körűen biztosítják a nemzetiségek jogait is.

A külhoni magyar közösségek megmaradása érdekében támogatják a Kárpát-medencei magyar szervezetek által kidolgozott autonómia- és önkormányzatisági törekvéseket.

Üdvözlik a szórványmagyarság megőrzése érdekében indított Petőfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 magyarországi és külhoni magyar ösztöndíjas utazott a szórványközösségekhez. Sikeresnek tekintik a külhoni magyar szakképzés éve programot, s megállapodtak abban, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz.

A résztvevők olyan lépések megtételét kérik, amelyek egyszerűbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkező, de életvitelszerűen külföldön élő szavazópolgárok számára is.

Erdéllyel összefüggésben tiltakoznak a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak restitúciójának leállása, a korábban jogerősen visszaszolgáltatott ingatlanok – mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium – tulajdonjogának megkérdőjelezése és visszaállamosítása ellen.

Megdöbbentőnek és az európai jogállamisággal összeegyezhetetlennek tartják a magyar nyelv és nemzeti szimbólumaink használatát korlátozó prefektusi, rendőrségi és fogyasztóvédelmi fellépéseket, amelyek ellen határozottan tiltakoznak. Sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvűség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentős vagy meghaladja a 20 százalékot. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Kifejezik abbéli reményüket, hogy a 2016-ban esedékes romániai helyhatósági és  parlamenti választások után mind a helyi közigazgatásban, mind a bukaresti törvényhozásban megerősödik a magyar érdekképviselet. Arra bíztatják az erdélyi magyarokat, hogy a közösségük jövőjét cselekvően alakító, felelős polgárként, minél nagyobb arányban vegyen részt a választásokon.

Aggodalommal tapasztalják, hogy az európai terrorveszély ürügyén mind a médiában, mind pedig egyes állami vezetők részéről magyarellenes hangulatkeltés indult el. A veszélyeztetett közösségek, mint például a szórvány- és csángó-magyarok további kiemelt figyelmet érdemelnek.

Felvidék esetében határozottan kiállnak amellett, hogy a szlovák parlament úgy módosítsa az ország állampolgársági törvényét, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek. Szorgalmazzák, hogy az intézmények finanszírozási rendjének reformja olyan formában valósuljon meg, amely nem érinti a magyar tannyelvű iskolákat.

Remélik, hogy a szlovák kormány úgy módosítja a médiaszabályozást, hogy az – a jelenlegi gyakorlattól eltérően – ne érintse hátrányosan a kisebbségi nyelveken is sugárzó kereskedelmi műsorszolgáltatókat, televíziókat.

Fontosnak tartják, hogy a felvidéki magyar érdekképviseletet megjelenítő Magyar Közösség Pártja a 2016. március 5-én esedékes szlovákiai parlamenti választáson bekerüljön a törvényhozásba. Határozottan kérik, hogy a szlovák kormány tartsa be Szlovákia kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó nemzetközi vállalásait.

Vajdaság kapcsán reményüket fejezik ki, hogy Szerbia EU-csatlakozási folyamata a közeljövőben felgyorsulhat és még az idén sor kerülhet az első tárgyalási fejezetek megnyitására. Üdvözlik, hogy Szerbia EU-csatlakozása során a vajdasági magyarság jövője szempontjából kulcsfontosságú területek és kérdések kiemelt figyelmet kapnak. Fontosnak tartják, hogy a kisebbségi akcióterv mielőbb elkészüljön, és tartalmazza a vajdasági magyar nemzeti közösség részéről megfogalmazott elvárásokat. Történelmi jelentőségűnek tartják a kormány november 18-i döntését, miszerint 50 milliárd forintos gazdaságfejlesztési program indít a Vajdaságban. Bíznak abban, hogy a szerb fél által szorgalmazott kétnyelvű oktatás bevezetésére a jövőben nem kerülhet sor, mivel az a magyar közösség identitásvesztését, hosszú távon pedig asszimilációját eredményezné.

Kárpátalja vonatkozásában üdvözlik a kormánynak a kárpátaljai magyar közösség szülőföldjén való megőrzése, létfeltételeinek és anyagi biztonságának támogatása érdekében indított programjait. Üdvözlik a két magyar párt által az önkormányzati választásokon elért eredményt.

Horvátország kapcsán bíznak benne, hogy a létrejövő új horvát kormány a horvát kisebbségi alkotmányerejű törvényben foglaltakat maradéktalanul teljesíti.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!