A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Nagymaroson

Nagymaroson, a római katolikus templomban a málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek vasárnap. A megemlékezést az utóbbi években már hagyományosan megrendezik januárban három település – Kismaros, Zebegény és Nagymaros – összefogásával. Hollik István országgyűlési képviselő (KDNP) az ünnepségen elmondta: Nagymarosról 391 embert hurcoltak el 1945 januárjában málenkij robotra.



Hozzátette: a teljes létszám az országban fél év alatt elérte a 40 ezer főt. Hollik István kereszténydemokrata képviselő közölte: akkoriban nem kellett indok arra, hogy elhurcoljanak valakit a kényszermunkára.



Petrovics László, Nagymaros független polgármestere a templombeli megemlékezésen arról beszélt, hogy a történészek megállapítása szerint a második világháború legyőzöttjeit terhelő jóvátétel melletti kényszermunka rendszerének kidolgozói között volt Varga Jenő, akkoriban a Szovjetunióban tevékenykedő magyar közgazdász is. Így született meg a málenkij robot.

A képviselő megemlítette, hogy a Szovjetunió jogutódja, Oroszország a mai napig nem kért bocsánatot az elhurcoltaktól, illetve azok családtagjaitól.



A megemlékezésen áldást mondott Csuka Tamás nyugalmazott protestáns tábori püspök.

Az emlékező szentmisét Beer Miklós váci megyés püspök celebrálta, aki Ferenc pápa üzenetét, az irgalmasságot emelte ki szentbeszédében.



A szentmise után a részvevők megkoszorúzták a temetői emlékhelyet.



A kormány a múlt évet a málenkij robot és a Gulag emlékévének nyilvánította.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!