A gyorsaságot nevezte Magyarország legnagyobb versenyelőnyének Orbán Viktor miniszterelnök a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. gyárának átadási ünnepségén Kecskeméten. A kormányfő kifejtette: „azért tudtunk gyorsak lenni, mert egységesek voltunk”. Hangsúlyozta: nem elégedhetünk meg azzal a teljesítménnyel, amit eddig elértünk, mert a világ új kihívásokat tartogat, és „nekünk mindenkinél gyorsabbnak kell lenni, még azoknál is, akik ma még gyorsabbnak bizonyulnak, mint mi”.
Orbán Viktor szerint ezt a versenykihívást kell megérteni a magyaroknak, s újabb és újabb célokat kitűzni, újabb és újabb versenyekbe benevezni. Szólt arról is: egy nehéz helyzetbe került nemzet csak akkor képes sikereket elérni és talpra állni, ha megőrzi az önbecsülését. A mostani magyar sikereket sem lehet mással magyarázni, mint hogy az utolsó pillanatig mindig megőriztük azt a képességünket, hogy tartani akartuk magunkat valamire – fogalmazott.
A miniszterelnök a köztévének adott szerda esti interjúban az elmúlt négy évet értékelve elmondta: komoly versenyelőnyt jelentett a kétharmad, és az élet hazánkban ma átláthatóbb és biztonságosabb, mint 2010 előtt. Orbán szerint a négy év alatt megvetettük a jövő alapjait, megfogalmaztuk azokat az értékeket, amelyek alapján szervezzük az életünket. Másrészt 2010-ben egy fenyegető gazdasági összeomlástól menekültünk meg. Orbán rámutatott, hogy át kellett alakítani mindent, ami rosszul működött, példaként az egészségügyet, az adórendszert, a gazdaságot és az oktatást említette. „Visszaszereztük az országot a magyaroknak” – foglalta össze a kormányfő.