Ma sem könnyű magyarnak lenni

Sem 1848-ban, sem ma nem könnyű magyarnak lenni, mert meg kell küzdenünk saját utunkért – mondta az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke Csornán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világban olyan újabb konfliktusforrások jelennek meg, amelyek elől nem tudunk kitérni. Az elvándorlásról szólva a KDNP országos választmányának elnöke szerint természetes, hogy a fiatalok el akarnak menni, de végül vissza kell, hogy térjenek szülőföldjükre, hogy azt szebbé, jobbá tegyék.

Latorcai János mintegy félezer ember előtt, a Petőfi-szobornál úgy fogalmazott: „nemtelen támadások kereszttüzében élünk” Európa- és világszerte, mert az Alaptörvény elfogadása, a hazai föld védelme, a külhoni magyaroknak megadott állampolgárság és a rezsicsökkentés nem illeszkednek bele a nyugati világot uralni látszó liberális gondolati sémába.

A ’48-as forradalom és szabadságharcra emlékezve elmondta, hogy az akkori politikai elit olyan mértékű megosztottsága, mint a mai, elképzelhetetlen lett volna. Ugyanakkor ma mégis szerencsésebbek vagyunk, mert az Európai Unió átlagát meghaladóan nő a gazdaság, a legfrissebb januári adatok szerint 8 százalékkal bővült a hazai ipari termelés, növekedik a reálbér és a foglalkoztatottság, valamint 3 százalék alatti a költségvetési hiány – tette hozzá.

A kereszténydemokrata politikus szerint ugyanakkor hiányzik a társadalomból a közösségért való felelősség, a nemzeti érdekért való összefogás.

Ezeket az értékeket a csornai ’48-as hősök szimbolizálták, ma pedig az Alaptörvényben foglaltak értelmében a nemzet egységét szimbolikusan szintén egy csornai szülött, Áder János köztársasági elnök személyesíti meg, de tartalommal csak mi közösen tölthetjük meg - fogalmazott a politikus.

Latorcai János arra is felhívta a figyelmet, hogy a világban olyan újabb konfliktusforrások jelennek meg, amelyek elől nem tudunk kitérni, példaként a kelet-ukrajnai krízist, a migrációt és az illegális bevándorlást említette.

Elmondta azt is, hogy Csornán, az osztrák határ mellett élők nagyon is érzik az elvándorlást. A KDNP országos választmányának elnöke szerint természetes, hogy a fiatalok el akarnak menni, de végül vissza kell, hogy térjenek szülőföldjükre, hogy azt szebbé, jobbá tegyék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!