Az EP a strasbourgi plenáris ülésén a 2012-es büdzsére vonatkozó módosító indítványairól szavazott. A szavazás után kiadott közleményében Surján László, a KDNP európai parlamenti képviselője jelentős sikernek nevezte, hogy számos magyar érdeket képviselő módosító indítványt is elfogadtak. Az Európai Parlament a kifizetések szintjén 5,23 százalékkal, több mint 3 milliárd euróval növelné az Európai Unió jövő évi költségvetését, amely így 133,1 milliárd eurót tenne ki.
A módosításokkal elfogadott álláspontot képviseli a parlament tárgyalódelegációja az uniós tagországok kormányait képviselő Tanáccsal folytatandó egyeztető tárgyalásokon.
A szavazás után kiadott közleményében Surján László, a KDNP európai parlamenti képviselője jelentős sikernek nevezte, hogy számos magyar érdeket képviselő módosító indítványt is elfogadtak. Részben ennek köszönhetően a kohéziós politika lehet a 2012. évi költségvetés nyertese. A magyar képviselő javaslatai alapján - derül ki a közleményből - a régiós felzárkóztatásban 2012-ben figyelmet kapnak az intraregionális különbségek is.
Az EP a mezőgazdasági kiadások keretét 58 milliárd euróra emelné. Surján László kiemelte az uniós iskolatejprogramra szánt 90 millió eurós keretet, valamint azt, hogy az iskolagyümölcs programra 26 millió euróval, a borszektornak 20 millió euróval adna többet az EP, mint a Tanács. A zöldségtermelők megsegítésére 250 millió euró többletforrást mozgósítanának.