A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói kegyhely megújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd.
Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.
Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában.