Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciójának szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában kifejtette: a jelenlegi komplex, több törvényt is érintő sporttámogatási rendszert vizsgálnák át úgy, hogy az olimpián, illetve azt megelőzően is sikerrel szereplő sportágak is többletforráshoz juthassanak.A kereszténydemokrata politikus példaként az öttusát, az atlétikát, a vívást, az evezést említette.
A KDNP azt javasolja, hogy az öt látvány- és csapatsportág társasági adóból történő támogatásához hasonlóan más olimpiai sikersportágak számára is lehessen többletfinanszírozást biztosítani.
Pálffy István, a kereszténydemokrata frakció szóvivője a Kossuth Rádió reggeli műsorában kifejtette: a jelenlegi komplex, több törvényt is érintő sporttámogatási rendszert vizsgálnák át úgy, hogy az olimpián, illetve azt megelőzően is sikerrel szereplő sportágak is többletforráshoz juthassanak.
A képviselő példaként az öttusát, az atlétikát, a vívást, az evezést említette, majd a feltételekről szólva megjegyezte: a támogatáshoz ne kelljen feltétlenül hivatásos sportolót alkalmazni, így az utánpótlás-nevelés is többletforráshoz juthat a jövőbeni sikeres olimpiai szereplés érdekében.
A KDNP szombati közleménye szerint példaadó kell, hogy legyen a magyar olimpiai sikerszéria a hazai közélet és a politika számára is, és arra tanít, hogy a belpolitikai vitákat követően, az itthon megvívott politikai küzdelmek után a nemzetközi politikai porondon már minden politikusnak Magyarország érdekeit kell képviselnie. A párt úgy látja, csapatjátékosok módjára a magyar politikai mezőnynek és a közélet szereplőinek egységben kell küzdeniük a gazdasági mutatók javításáért is.