A magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei

Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pekingi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemén, többségükben hallgatók előtt elmondott beszédében. A kormányfő az intézmény Magyar Kutatóközpontjának táblaavató ünnepségén vett részt.

„Ha egy ország több ezer éves, és olyan hatalmas területű, mint az önöké, és olyan rengetegen lakják, mint az önökét, akkor a fennmaradás és a túlélés szinte napi rutin, de egy olyan nép számára, amely a határain kívül élőkkel is csak 15 milliónyi embert számlál, és amely Európának egy hadiösvényén fekszik, ezer éven keresztül fennmaradni rendkívül nagy teljesítmény” – fogalmazott a miniszterelnök. „Úgyhogy én itt egy ősi európai nép képviseletében állok önök előtt. Egy olyan nép képviseletében, amely rendkívül büszke a múltjára” – tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországot Európában keleti országként tartják számon, a legnyugatibb keleti népként is szokták emlegetni, Kínából nézve pedig a legkeletibb nyugati nép a magyar. Mint fogalmazott, a magyar kultúra egy nagyon sajátos ötvözet, amely magában hordozza a történelmi eredetet, amely a kelethez köti, és a kereszténységet, amely az európai civilizációban teremtett otthont a számára.

„Egy kínai fülének azt hallani, hogy kéttucatnyi diák magyarul tanul, nem nagy szenzáció. Talán nem is tűnik fontosnak, de magyar füllel rendkívül fontos dologról van szó” – magyarázta a miniszterelnök, majd kifejtette, hogy szerinte miért olyan fontos ez a húsz ember.

„A magyarok a saját maguk életére nézve feltesznek egy olyan kérdést, amit szerintem egy kínai sosem tesz fel magának. Több mint ezer év óta azon gondolkodunk, hogy egyáltalán miért vagyunk a világon, különösen hogy ezer év alatt sok nép tűnt el mellettünk, amelyeknek már a nevére sem emlékszünk. A mi válaszunk pedig erre az, hogy a magyar nyelv és kultúra egy olyan sajátos alkotás, amely nélkülünk nem létezne a világon. Senki más nem beszéli, senki más nem használja, senki más nem hozott létre kultúrát ezen a nyelven, nem hozott létre képzőművészetet, zenét, építészetet. Ez a különlegesség ad okot arra, hogy mi, magyarok, létezzünk, s ezért mindenki, aki a mi nyelvünket megtanulja, részévé válik a magyar kultúrának, és erősíti a választ arra a kérdésre, hogy miért is léteznek magyarok a világon” – állapította meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök köszönetét fejezte ki az egyetemnek a magyar nyelvi képzésért és azért, hogy lehetőséget teremtenek arra, hogy e rendkívül bonyolult nyelvet és kultúrát megismerhessék. Orbán Viktor látogatását az intézmény egy osztálytermében kezdte, ahol betekintett az oktatás menetébe, és a magyar kultúra értékeiről beszélt a diákoknak.

A kormány könyveket ajándékozott az egyetemnek, ő maga egy régi írást tartalmazó fali tekercset kapott vendéglátóitól.

Orbán Viktor utalt rá, hogy 15 másik közép- és kelet-európai ország miniszterelnökével együtt egy gazdasági tanácskozásra, a dél-kínai Szucsouban rendezett 16+1 csúcstalálkozóra érkezett az országba. Mint fogalmazott, az említett rendezvény résztvevői elsősorban azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy milyen formában vesz majd részt Kína az európaiak, azon belül is a térségbeliek életében.

Orbán Viktor szerdán kétoldalú megbeszélést folytatott Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel, csütörtökön pedig a régió többi állami vezetőjével együtt fogadta őt Hszi Csin-ping kínai államelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!