Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes mellett Victor Ponta román miniszterelnök is felszólalt az RMDSZ kongresszusán. Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság szülőföldjén otthon érezze magát – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Az RMDSZ történetének legnagyobb létszámú, a szervezők által „feladatkijelölőnek” nevezett kongresszusát tartja Csíkszeredában, amelyen a 777 küldött elfogadja a szervezet új programját és alapszabályát.
Semjén Zsolt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán elmondott beszédében. hangsúlyozta: a magyar kormány számára minden államközi kapcsolatban az első szempont, hogy milyen helyzetben van az adott országban élő magyar kisebbség. „Ami Romániának és a románságnak jó Moldova tekintetében, az nekünk is jó Erdély tekintetében” – jelezte Semjén az állampolgársággal összefüggésben.
A miniszterelnök-helyettes nyomatékosította, a magyar kormány alkotmányos felelősséget visel a határon túli magyar közösségekért, támogatja őket céljaik elérésében. Ha más nemzetiségeknek lehet területi autonómiájuk az EU-ban, akkor a magyaroknak is lehet.
Romániát nemzetállamként meghatározó alkotmány első cikkelyének megváltoztatására nincs reális esély, de olyan módosításra igen, amely garantálja, hogy a romániai magyarok az ország részei, egyenlő és legitim polgárai – hangoztatta a rendezvényen Victor Ponta román miniszterelnök, a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke. Rámutatott: elengedhetetlen, hogy a román kormány mindig párbeszédet folytasson az RMDSZ-szel mint a magyar közösség egyetlen választói legitimitással rendelkező képviseletével.
A székely zászlóra utalva azt mondta: egy olyan szabályozást javasolt nemrég az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén elmondott beszédében, amely a román és az EU-zászló mellett elismeri a helyi jelképeket. A marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyében Ponta kijelentette: az oktatási miniszternek a „felelőssége és jogköre”, hogy érvényt szerezzen a román és a magyar tanárok között tavaly született megállapodásnak.
A jobbközép ellenzék képviseletében jelen lévő Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök magyar gyökereit nyilvánosan felvállalva néhány mondatot magyarul elmondva köszöntötte az RMDSZ-t mint volt koalíciós partnerét. Románul folytatott beszédében rámutatott, az RMDSZ képviselői mindig hűséges és megbízható partnereknek bizonyultak azokban a politikai szövetségekben, amelyekben részt vettek, a szövetség által képviselt politika pedig európai.
Rogán Antal, a Fidesz-frakció vezetője „a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar politikai érdekképviseletének” tolmácsolta pártja üzenetét. Az erdélyi magyarok céljainak magyarországi támogatása mellett a jövő évi magyarországi választásokra is kitért. Rogán Antal elmondta, érdemes élni a lehetőséggel, és minden, határon túli politikai szervezetnek érdemes a választási részvételre buzdítania a magyar közösség tagjait.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) üzenetét Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke tolmácsolta. Kijelentette, pártja támogatja a határon túli magyar közösségek autonómiatörekvéseit.
Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke az RMDSZ-szel közösen indított kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés fontosságát hangsúlyozta. Az RMDSZ kongresszusát Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke videoüzenetben köszöntötte.