Orbán Viktor a csipőteleki tehenészeti telep átadási ünnepségén azt mondta: továbbra sem adta fel azt a célt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely lesz Magyarországon – jelentette ki. Elismerte ugyanakkor, hogy bár vannak eredmények, a folyamat nem halad elég jól. Mint mondta: a következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozzák az eredményüket.
A kormányfő kijelentette: vért, verejtéket izzadva és lassabban, mint ahogy mindannyian szeretnénk, de haladunk előre, és építjük fel azt a gazdaságot, amelytől én rövid időn belül látványos sikereket várok.
Hangsúlyozta: a következő egy-két évben minden magyar számára világos lesz, hogy azok a nagy átalakítások, a nagy megújítás, amit végrehajtottak, meghozza az eredményét. Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban – fogalmazott Orbán Viktor. A kormányfő az elmúlt két évet értékelve azt mondta, hogy Európa nagy bajban van, ehhez képest Magyarországon nőtt a gazdaság, többen dolgoznak, mint korábban, sokan segély helyett munkából tartják el a családjukat, valamint sok fejlesztés történt.
Szeretnék emlékeztetni mindenkit: 2010-ben, a kormányváltáskor az volt a téma, hogy pénzügyi szempontból nagyjából úgy állunk, mint a görögök, sőt, még egy kicsit rosszabbul. Eltelt két év, nézzük meg, hol tartanak a görögök és hol mi. Tudom, ez a mindennapi nehézségekre nem gyógyír, de azért a reális értékeléshez ez is hozzá tartozik – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: szeretné, ha a magyarok nem becsülnék le az elmúlt két évben végzett munkájukat. Az, hogy Magyarország ma itt tart, a dolgozó embereknek köszönhető. Ezért elismeréssel kell beszélni róluk – hangoztatta.
Orbán Viktor szólt arról, hogy Magyarország az elmúlt két évben elvégezte azon változtatások nagy részét, amely ahhoz kell, hogy versenyképes lehessen az új világgazdasági helyzetben. A miniszterelnök egyben hangot adott azon meggyőződésének, hogy az ország ma sokkal versenyképesebb, mint két évvel ezelőtt volt.
Úgy vélte: a magyaroknak semmi okuk arra, hogy ne higgyenek saját jövőjükben, vagy azt gondolják, hogy nem képesek arra, amire amerikai, francia, vagy német versenytársaik. Jó példa erre a Bóly Zrt. 3,5 milliárd forintos, a szarvasmarha-tartásban világszínvonalú technológia alkalmazását eredményező beruházása.
Orbán Viktor az Országgyűlés elé kerülő földtörvénnyel kapcsolatban azt mondta: százhúsz éves vita, hogy a kis, a közepes, vagy a nagybirtok legyen meghatározó Magyarországon. Személy szerint a középbirtokokat megerősítené, és ahhoz adna lehetőséget, hogy a kisbirtokosok középbirtokosokká váljanak.
Nem viseltetek szimpátiával a nagybirtok iránt és szerintem vissza kell szorítani ezek arányát. Mindamellett tudomásul kell venni: vannak Magyarországon állattartó telepek nagy földterülettel, amelyek a takarmány megtermelésére alkalmas föld nélkül aligha képesek megállni a lábukon, és ezt a szempontot is be kell fogadni – jelentette ki a miniszterelnök. Mint mondta: az új földtörvénynek nem rombolnia kell, hanem a jövőt szolgálnia.
A kormányfő a munkahelyteremtésről szólva hangoztatta: továbbra sem adta fel azt a célt, hogy tíz év alatt egymillió új munkahely lesz Magyarországon. Elismerte ugyanakkor, hogy bár vannak eredmények, a folyamat nem halad elég jól. Ennek okaként az európai uniós pénzügyi válságot jelölte meg, amelynek újabb és újabb hullámai érik el Magyarországot.
Mivel az európai gazdaság sem nő gyorsan, a magyar gazdaság sem nőhet gyorsan, így arra kell választ találnunk, hogyan tudunk alacsony növekedési szint mellett munkahelyeket teremteni. Erre keresünk és fogunk találni módszereket – mondta. Hozzátette: ebből a szempontból is fontos szektor az agrárium, ahol tíz év alatt 200 ezer munkahelyet kívánnak létrehozni az állattartás és a kertészetek fejlesztésével.
Orbán Viktor szólt a hazai bányászatról is. Megítélése szerint Magyarország ugyan nem kiemelkedően gazdag, de nem is elhanyagolható ércvagyonnal rendelkezik, amit a jelenleginél jobban meg kell becsülnie. Elmondta: dolgoznak azon, hogy a bányászati kapacitás ügye miként kerülhet vissza a magyar iparpolitikába. A miniszterelnök a mecseki uránbánya tervezett újranyitásával és a pécsiek aggályaival kapcsolatban azt mondta, hogy egy lassan megtérülő, de hosszabb távon nagy nyereséget hozó üzletágról van szó, amelyhez magánbefektetőkre van szükség. Ha lesznek ilyenek, a pécsieknek velük kell tárgyalni és szót érteni. Ha szót értenek, a magyar állam szívesen lép fel támogatóként, ha nem értenek szót, el fogjuk fogadni a pécsiek döntését – fogalmazott.