Magyarország európai értékekkel összeegyeztethető rendszerét el kellett fogadnia az uniónak

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint Magyarországnak az európai értékekkel teljesen összeegyeztethető rendszerét el kellett fogadnia az Európai Uniónak. Rétvári Bence ezt mondta, reagálva az Európai Bizottság előző napi, a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárásának megszüntetésére.

Az államtitkár a keresztény civil szervezetek 9. országos fórumának szünetében tartott sajtótájékoztatón a Parlamentben arról beszélt, hogy a hatályos szabályozás szerint a bíráknak 65 éves korban kell nyugdíjba vonulniuk, ugyanakkor az átmeneti idő hosszabbá vált. Rétvári Bence a döntést értékelve úgy fogalmazott, „nem volt az a brüsszeli nagyító”, amivel akár a jogszabályban, akár a gyakorlatban kifogásolni valót találhattak volna.

A döntéssel lezárult egy folyamat, nincs vitás kérdés a bizottság és Magyarország között az igazságügy területén – állapította meg.

Hangsúlyozta, az unió, ha akár nagyítóval nézi is a magyar igazságügyi rendszert, akkor is azt láthatja, hogy az teljes mértékben összeegyeztethető az uniós jogszabályokkal, nincs semmi olyan, amiben kifogást találhat.

Hozzátette: jól látható, hogy azokon a területeken, ahol konkrét jogszabályok, vagy számok alapján alakulnak ki viták, azok előbb vagy utóbb lezárulnak, és végül a hatályos magyar rendszert elismeri az unió szabályosnak, s garantálva látja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Összegzése szerint az igazságügyi reform nemcsak azért volt sikeres, mert mintegy 12 százalékkal csökkent az ügyintézési határidő a magyar bíróságokon, hanem azért is, mert az unió is teljes mértékben jogszerűnek tartja a magyar rendszert, és teljes mértékben biztosítottnak látja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az Európai Bizottság szerdai döntésével hivatalosan is megszüntette a Magyarország ellen 2012 januárjában, a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárást – derült ki a bizottság által közzétett közleményből.

„A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal. A bizottság szorosan figyelemmel kísérte az új törvényi szabályozás megfelelő gyakorlati megvalósítását” – írta szerdai kommünikéjében a brüsszeli testület.

A sajtótájékoztatón Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a keresztény civil szervezetek által képviselt keresztény értékrendnek az a lényege, hogy senki ellen nem irányul, nem kirekesztő, hanem befogadó és az általános emberi értékekkel összhangban van.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár hangsúlyozta: ahogy a keresztény civil szervezetek a magyar társadalom integráns részét képezik, úgy az egyházi iskolák a köznevelési rendszer teljes jogú tagjai.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!