Magyarország fontos partnere Japánnak

A japán külügyminiszter várhatóan a közeljövőben Magyarországon tesz látogatást, Orbán Viktor miniszterelnök pedig Abe Sindzó japán kormányfő meghívását elfogadva novemberben látogat a szigetországba – erről is beszélt a japán külügyminisztérium európai főigazgató-helyettese budapesti konzultációin, a Külügyminisztérium (KÜM) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint. Magyarország Japán fontos európai partnere – hangsúlyozta Jamada Dzsun az egyeztetéseken.

A japán diplomata megbeszélést folytatott Magyar Leventével, a Miniszterelnökség külügyi helyettes államtitkárával, Wintermantel Péterrel, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkárával, valamint a Külügyminisztériumban tárgyalt Magyarországnak július 1-jén a visegrádi csoportban (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kezdődött elnökségéről.

A KÜM közleménye szerint Wintermantel Péter arról beszélt, hogy a V4 és Japán együttműködése az Európai Unió és Japán stratégiai partnerségét is erősíti, ezért „Magyarország célja, hogy a V4 elnökeként ezt az együttműködést Japánnal tovább gazdagítsa”.

A tárgyaláson a felek – utalva a két kormányfő júniusi varsói találkozóján folytatott megbeszélésére – megerősítették, hogy a két ország befektetési ügynökségei megállapodást kötnek majd Orbán Viktor miniszterelnök novemberi tokiói látogatásakor. A konzultáción elégedettséggel nyugtázták a gazdasági kapcsolatok fellendülését, különös tekintettel a 2012-ben bejelentett több mint 700 millió euró (206 milliárd forint) értékű magyarországi új japán beruházásra.

Wintermantel Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar fél a kedvező befektetői és üzleti környezet mellett a munkavállalási feltételek javítását is szem előtt tartja. Ezért Magyarország szorgalmazza a magyar-japán szociális biztonsági megállapodás mielőbbi aláírását - tették hozzá.

A Külügyminisztérium annak kapcsán, hogy például jelenleg mintegy 200 japán orvostanhallgató tanul Magyarországon, idézte Wintermantel Pétert, aki a konzultáción elmondta: „kétoldalú kapcsolataink kiemelt területét képezi a felsőoktatás, ezért egymás kultúrájának jobb megismerését, az egymás országai iránti kölcsönös szimpátia elmélyítését elősegítendő a magyar fél tervezi, hogy állami ösztöndíjakkal járul hozzá további japán hallgatók fogadásához”.

Emellett Wintermantel Péter helyettes államtitkár ígéretesnek nevezete az energiapolitika területén formálódó magyar-japán együttműködést. Elmondta, hogy Japán értékes partnere lehet Magyarországnak a megújuló energiaforrásokban és a nukleáris technológiában játszott vezető szerepe miatt is. A Külügyminisztérium a tervek szerint – tekintettel a megújuló energiaforrások területén folytatott együttműködés fontosságára – ősszel magyar-japán energiapolitikai szemináriumot rendez – olvasható a Külügyminisztérium közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!