Magyarország képes megvédeni a határait

Magyarország képes megvédeni a saját, illetve a schengeni határt, és ezt be is fogja bizonyítani - jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna esti műsorában.  A frissen kinevezett miniszter hangsúlyozta: Magyarországon működik egy védelmi rendszer, és nem lehet fenyegetni a magyar emberek biztonságát, nem lehet milliószámra keresztül vonulni egy új típusú népvándorlás során egy uniós vagy NATO-tagországon, ezt meg kell akadályozni.

Arra a kérdésre, hogy a katonák pontosan mit csinálnak majd a rendőrség mellett, Simicskó István azt válaszolta, hogy segíteni fogják a munkájukat a határnál.

„Minden hadseregnek van alapfeladata, van országvédelmi feladata, van elrettentő feladata, van kényszerítő feladata és erődemonstrációs feladata is” – mondta. Hozzátette, hogy az ide érkező emberek felé azt kell sugároznia: aki törvényesen, a szabályokat betartva jön, azzal tisztességesen bánnak és bejöhet Európába, aki pedig illegálisan, azzal szemben fel kell lépni.

Ez a határozott, kemény magyar álláspont, ez az üzenet el kell, hogy jusson a világ minden pontjára – hangsúlyozta a miniszter.

Simicskó István a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után kiemelt fontosságú ügynek nevezte a biztonsági határzár megépítését, annak felgyorsítását. A fideszes Kósa Lajos bizottsági elnök a sajtótájékoztatón elmondta: Hende Csaba a határzár építésének ütemével összefüggésben mondott le a honvédelmi miniszteri posztról. Simicskó István – aki eddig sportért felelős államtitkár volt - hangsúlyozta: a visegrádi négyek állásfoglalásával egyértelművé vált, hogy a biztonsági határzár a helyes irány a bevándorlás kezelésében. Azon lesz – ígérte –, hogy az ehhez szükséges létszámot és technikai feltételeket biztosítsa nemcsak Magyarország, hanem a schengeni határok védelme érdekében is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!