Magyarország megfelel a schengeni elvárásoknak

Az Európai Tanács legutóbbi ülésén kimondta, hogy a schengeni szabályokat be kell tartani, meg kell védeni az EU külső határait – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve, Magyarország azon kevés ország közé tartozik, amely megfelel ennek az elvárásnak. Szijjártó Péter méltatlannak tartja, hogy az olasz miniszterelnök és a francia igazságügyi miniszter éppen az európai uniós jogszabályok betartása miatt bírálja Magyarországot.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfői közleményében felidézte, hogy az ANSA hírügynökség éjjeli híre szerint Matteo Renzi olasz kormányfő a Clinton Global Initiative pódiumbeszélgetésén – amelyen rajta kívül Bill Clinton volt amerikai elnök és Soros György magyar származású amerikai üzletember is jelen volt – Oroszországgal kapcsolatban kijelentette: „ma a valódi veszélyt Európára nem Oroszország jelenti, hanem Magyarország, amely új falat épít". Az olasz miniszterelnök hozzátette: „Európa jövőjéről Oroszország nélkül gondolkodni tragikus hiba lenne".

A tárca kitért Christiane Taubira francia igazságügyi miniszter szavaira is, a politikus egy hétvégi rendezvényen azt mondta: „amit Orbán Viktor Magyarországa tesz, az tűrhetetlen. Ez nem Európa. Felhívom a figyelmet arra, hogy EU-szerződés 7. cikkelye lehetővé teszi az intézkedéseket az olyan állam ellen, amely nem tartja tiszteletben az unió értékeit."

Minderre Szijjártó Péter tárcavezető úgy reagált, hogy Magyarországra idén eddig 275 389 bevándorló érkezett. Magyarország, vállalva a komoly terheket, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően ellátta az illegális bevándorlókat és többségüket regisztrálta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: egyértelművé vált, hogy „minél kevesebb időt töltenek egy ország vezetői mások kritizálásával, annál hatékonyabban tudnak eleget tenni az európai előírásoknak". Méltatlan, hogy az olasz miniszterelnök és a francia igazságügyi miniszter pontosan az európai uniós jogszabályok betartása miatt bírálja Magyarországot – jelentette ki a külügyminiszter.

Magyarország bevándorlási világkvóták bevezetését fogja javasolni az ENSZ-ben

Magyarország javasolni fogja az ENSZ-ben, hogy a bevándorlási nyomás kezeléséből ne csak Európa vegye ki részét, hanem világkvóták révén a világpolitika nagy szereplői is, akik részesei voltak azoknak a döntéseknek, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre földrészünk közelében – jelentette ki az MTI-nek hétfőn New Yorkban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető, aki szombaton szólal majd fel az ENSZ Közgyűlése 70. ülésszakának általános vitájában, rámutatott, hogy Európában a második világháború óta még sohasem fordult elő, hogy olyan sok és olyan súlyos kihívással kell egyszerre szembenézni, mint most. A migrációs kihívás talán a legfontosabb probléma, amely most a világ előtt áll – tette hozzá.

„A mi szemszögünkből, Európából ez úgy néz ki, hogy csak Európára hárul egy nagy bevándorlási nyomás, mert körülötte instabil régiók jöttek létre, aminek nyomán könnyen elképzelhető, hogy 30-35 millióan kopogtatnak majd Európa ajtóin" – mondta.

A miniszter kitért arra, hogy Irakban mintegy 8 millióan, Szíriában 12 és fél millióan élnek ma humanitárius segélyből, a szubszaharai régióban is több mint 12 millió belső menekültet tartanak számon, Törökországban már most van hivatalosan 2 millió, nem hivatalosan 4-5 millió szír menekült és akkor még nem történt említés Afganisztánról és Pakisztánról.

Szijjártó szerint nem lenne szabad, hogy csak Európa viselje a bevándorlási nyomás terheit, hiszen az instabil térségek olyan hibás világpolitikai döntések nyomán jöttek létre, amelyekben nemcsak Európa, hanem a világpolitika más szereplői is komoly részt vállaltak.

„Ezért mi úgy gondoljuk, hogy az lenne korrekt, úgy lenne becsületes, ha a bevándorlási nyomás kezeléséből mindenki kivenné a részét. Tehát hogyha már kvótáról beszélünk a bevándorlás esetében, akkor világkvótáról, világkontingensekről kellene beszélni. Ezt fogjuk itt felvetni az ENSZ-ben ezen a héten" – nyilatkozott a külgazdasági és külügyminiszter.

„Reméljük, hogy minél többen fogják támogatni a javaslatunkat, hogy ne csak Európának kelljen viselni a bevándorlási nyomás terheit, hanem abból vegye ki részét a világpolitika minden nagy szereplője, akinek része volt azokban a döntésekben, amelyek nyomán instabil térségek jöttek létre Európa közvetlen közelében" – tette hozzá.

Szijjátó Péter a közgyűlési beszéde mellett több külföldi partnerével és üzletemberekkel is egyeztet majd, valamint egyesült államokbeli látogatása során újranyitja Magyarország chicagói főkonzulátusát is.

A külgazdasági és külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytat majd Jeffrey Feltman és Jan Eliasson ENSZ főtitkár-helyettesekkel, valamint Peter Boehm kanadai, Paul Richard Galagher szentszéki, Gilbert Saboya andorrai, Taieb Baccouche tunéziai, Erlan Abdülajev kirgiz és Charles Koffi Diby elefántcsontparti külügyminiszterrel is, illetve New York korábbi kormányzójával, George Patakival is.

Az ENSZ programjának keretében üléseznek majd az Európai Unió 28 tagállamának külügyminiszterei is, illetve megrendezésre kerül az Iszlám Állammal és az erőszakos szélsőségekkel szembeni fellépésről szóló csúcstalálkozóra is, melyen Szijjártó Péter szintén részt vesz majd. A miniszter leköszönő társelnökként szólal majd föl az Atomcsend Egyezmény (CTBT) XIV. Cikkelyének konferenciáján is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!