Magyarország megújításához az idős emberek tudására is szükség van

„Minőségi időskori életre van szükségünk, nem pedig becsapós fiatalító kúrákra. Meg kell változtatni a magyar társadalom viszonyulását az öregedéshez, ugyanis  a holnapot felélő fogyasztás világában egészségtelen módon felértékelődött az emberi élet egy rövid, 16-30 év közötti szakasza, az élet többi része pedig leértékelődött – mondta Orbán Viktor a Parlamentben, az Idősügyi Tanács alakuló ülésén.

A nagy reklámügynökségek igazán komoly célcsoportja a 16-30 év közöttiek korosztálya, azonban a fogyasztói társadalom e koncentrált figyelme a fiatalságra akaratlanul is leértékelte az emberi élet többi szakaszát – fejtette ki a kormányfő. Álláspontja szerint ebből fakad az, hogy az emberek egyre inkább titkolják saját életkorukat, fiatalabbnak akarnak látszani, mint amilyenek, holott egy társadalom erejét, életképességét az is mutatja, ha az emberek minden életkorukban büszkék lehetnek az éveik számára. Ezért „rosszul tesszük, amikor küzdünk az idősödés ellen, és rosszul tesszük, amikor minden eszközzel az örök ifjúság szérumát próbáljuk feltalálni” – jelentette ki Orbán Viktor hozzátéve, az Idősügyi Tanácsnak ezért dolga az is, hogy javaslatokat tegyen ennek a szemléletnek az átalakítására.  

A miniszterelnök arról is beszélt: azt a jelenséget, hogy a magyar emberek egyre tovább élnek, egyre hosszabb ideig kapnak nyugdíjat és vesznek igénybe egészségügyi ellátást, a kormány nem rossz, hanem jó hírnek tekinti. A baj az, hogy a magyarok még mindig rövidebb ideig élnek, mint a nyugati országok lakosai.Európa számára az időskor problémája abban áll, hogy túl kevés gyerek születik, nem pedig abban, hogy az emberek hosszabb ideig élnek.  

Orbán Viktor az Idősügyi Tanács alakuló ülésén hangsúlyozta:  nem szerette volna, ha úgy vág neki az Országgyűlés a jövő évi költségvetési törvényjavaslat vitájának, hogy nem alakult meg az idősek érdekeit megjelenítő grémium. Úgy fogalmazott: fontos , hogy akkor jöjjön létre e testület, amikor Magyarország megkezdi azt a „nagy menetelését”, amellyel megkísérli, hogy egy bajba jutott európai gazdasági rendszertől, annak válságövezetétől minél messzebbre juthasson. Ez a feladat szokatlan megoldásokat is igényel. 

„Ez a kormány a konzultációk kormánya, nekünk erőt ad, hogy ha az emberek véleményét megismerhetjük” – mondta. A miniszterelnök kijelentette: azt szeretné, ha minden magyar idős ember úgy érezhetné, van hangja, törődnek vele. Magyarország megújulásában az idős emberekre is szükség lesz, a tudásukra, a tapasztalatukra, „és ne szégyelljük kimondani, egyre inkább szükségünk lesz még a munkájukra is”. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!