Magyarország nem a magyaroké?

A Kereszténydemokrata Néppárt elfogadhatatlannak tartja, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai ülésén arról határozott, hogy a „Magyarország a magyaroké!” választási szlogen ellentétes az alkotmánnyal. Az OVB elnökhelyettesének, Halmai Gábornak az érvelése pedig egyenesen elképesztő és sértő.

Halmai nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az inkriminált jelmondat – „szemben az Amerika az amerikaiaké! befogadó szlogennel – azt sugallja, mintha a törvényben rögzített 13 nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó állampolgárok nem tartoznának abba  a közösségbe, amit Magyarország jelent.”

Halmai Gábor ezzel nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a nemzeti és etnikai kisebbség tagjai nem részei a magyar nemzetnek, vagyis, hogy jól értsük: a szlovákokat, a cigányokat, a svábokat és folytathatnánk a sort, érvelésével éppen ő rekeszti ki.

A KDNP a fentiek tükrében is igazolva látja, hogy helyesen tette, amikor Semjén Zsolt javaslatára Halmai Gábor alkotmánybírói jelölését nem támogatta, aki ezúttal megint csak alkalmatlanságáról tett tanúbizonyságot.    

A KDNP delegáltja, Vejkey Imre az ostoba és kirekesztő határozatot természetesen nem szavazta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!