Magyarország sportnagyhatalom

Magyarország sportnemzet, sportnagyhatalom, azonban fontos, hogy ne elégedjünk meg ennyivel. Sportoló nemzetté kell váljunk – jelentette ki a Fidesz honlapjának adott interjújában Simicskó István, sportért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, a mindennapos testnevelés fontos program, mely által a fiatalokban kifejlődhet az igény a napi mozgásra. A kereszténydemokrata politikus álláspontja szerint mindenképp szükséges a hazai tradicionális sportegyesületek megerősítése és támogatása.

Simicskó István az interjúban elmondta, államtitkárságuk elsődleges feladata, hogy kormányzati szervként a sport felügyeletét, a szakmai és politikai irányítást ellássa. Hangsúlyozta: javítani szeretnének azon a kedvezőtlen helyzeten, amiben a magyar felnőtt lakosság él, melynek jelenleg csekély, mindössze 9 százaléka mozog heti rendszerességgel. Az államtitkár szerint mindenképp szükséges a hazai tradicionális sportegyesületek megerősítése és támogatása, ugyanis lehetőséget kell biztosítani azoknak a fiataloknak, akik a mindennapos testnevelés hatására versenyszerűen szeretnének sportolni.

A kormánypárti honatya „sportbarát kormánynak” nevezte az Orbán Viktor vezette kabinetet, amelynek törekvései – beleértve például a létesítmények fejlesztését, a stadionok építését, a tornatermek felújítását – véleménye szerint mind azt igazolják, hogy az állami vezetés stratégiai jelentőségű ágazatnak tekinti a sportot.

A politikus beszélt arról is, Magyarország olimpiai bajnokai számát és teljesítményét tekintve messze felülmúlja a hasonló nagyságrendű országokat, s mindennek van egy nagyon fontos lélektani jelentősége is: „az élsport eredményei mindig ösztönzőerőt jelentenek a társadalom számára” – jegyezte meg Simicskó István.

A sportért felelős államtitkár jónak tartja a magyar szerződéses és tartalékos katonák fizikai állapotát, s úgy vélekedett, ebben az eredményben a szigorú követelményrendszer is szerepet játszik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!