Teljesen átrendeződött a szlovákiai politikai mező, de a magyar kormány üdvözli azt, hogy várhatóan a jobbközép fog kormányt alakítani, és azt is, hogy a Híd (Most) párt bekerült a törvényhozásba – értékelte a szlovák választás eredményét Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. A mai napon a négy szlovákiai jobbközép párt megerősítette, hogy egyikük sem kíván a szombati parlamenti választásokon győztes Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párttal tárgyalni a közös kormányalakításról. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd vezetői egy televíziós vita során megerősítették: közös jobbközép kormányban gondolkodnak. Iveta Radicovának, az SDKU listavezetőjének véleménye szerint a mostani választásokkal Szlovákiában véglegesen a múlté a Vladimír Meciar nevével fémjelzett időszak, mert a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nem került be a parlamentbe.
A kereszténydemokrata politikus álláspontja szerint a szlovák politikai erőtér változásait nyilván tanulmányozni kell. Arra a kérdésre, hogy mit is jelent tulajdonképpen a helyzet tanulmányozása, kifejtette: meg kell várni, hogy a különböző pártok hogyan reagálnak a választás eredményére, és különösen a jobbközép koalíció kormányalakítását, amihez koalíciós tárgyalások sora vezethet el.
Semjén Zsolt hangsúlyozta: az ugyanis egyelőre csak „matematikai számítás”, hogy a jobbközép többséget szerzett a választásokon, meg kell várni, hogy a különböző pártok a kormányalakítást illetően milyen nyilatkozatot tesznek. „Reméljük, hogy a jobbközép tud kormányt alakítani, amire egyébként a társadalmi támogatottsága megvan” – szögezte le, megjegyezve, az új összetételű szlovák-kormánytól a két ország közötti – mesterségesen szított – feszült viszony rendezését várja.
„Nyilván nem titkoljuk, hogy örültünk volna, ha a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is ott van a szlovákiai törvényhozásban, annak viszont örülünk, hogy a Híd bekerült” – fogalmazott.
Reagálva arra a hírre, hogy Csáky Pál, az MKP elnöke a párt elnökségi ülése után bejelentette, hogy – tekintettel a választási eredményre – lemond az MKP elnöksége, Semjén Zsolt kijelentette: ez „a politikai korrektség és egy erkölcsi alapú politizálás megnyilvánulása”. „Hiszen ha egy párt nem jut be a parlamentbe, akkor az az elegáns, ha az elnökség lemond, aztán a párt tagsága elemzi a helyzetet” – fűzte hozzá.