Magyarországon csak a Fidesz-KDNP pártszövetség képviseli a baloldali értékeket

A KDNP egyértelműen kiáll amellett, hogy a kormány visszaállamosítson mindent, ami közműszolgáltatással kapcsolatos, mert csak így garantálható az emberek ellátási biztonsága - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, pártelnök csákvári lakossági fórumán. A miniszterelnök-helyettes tragikomikusnak nevezte, hogy a baloldal nem helyeselte sem a bankadót, sem a rezsicsökkentést.

Semjén Zsolt egy helyi étteremben mintegy 250 ember előtt elmondta: a rezsicsökkentés tisztán gazdasági terméknek indult és nem politikainak.

A rezsicsökkentés indokának nevezte, hogy a gazdasági válság és a 2010-es kormányváltás után a magyar középosztály elkezdett megtakarítani, de nem vásárolt.

A belső fogyasztás serkentésének egyik eszköze lett a közműcégek extraprofitjának elvétele, majd az árak radikális csökkentése, amely pénzt hagyott a zsebekben – mondta a politikus.   

Megjegyezte: az ellátási biztonság növelésének záloga az áram- és gázszolgáltató szektor teljes államosítása lesz, amelynek első lépéseként visszavásárolta az állam az E.ON-tól a gáztárolót.   

Ma már nem csak külföldi cégek döntik el, lesz-e fűtés télen, és ma már nem ők döntik el, mennyit fizessünk érte – fogalmazott.

A miniszterelnök-helyettes tragikomikusnak nevezte, hogy a baloldal nem helyeselte sem a bankadót, sem a rezsicsökkentést, vagyis a magukat szocialistának és baloldalinak mondó pártok nem az emberek, nem a bérből és fizetésből élők oldalára álltak, hanem azért hullajtottak óriáskönnyeket, mert a külföldi multiknak nem lesz elég profitja.

Ma hazánkban a baloldali értékeket a szociális igazságosság területén kizárólag a Fidesz-KDNP képviseli – jelentette ki.    

Semjén Zsolt kiemelte: 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, nem akartak a fél világgal konfliktust, és unortodox gazdaságpolitikát sem. Egyszerűen belekényszerültünk – mondta. Kitért arra, hogy Brüsszeltől tiszta vizet kértek a pohárba és segítséget az ortodox gazdaságpolitikához, de nem kapták meg, ezért indultak el azon az úton, amelynek eredményei ma már igenis látszanak.

A végrehajtott unortodox lépések között említette az egykulcsos személyi jövedelemadót, a társasági adó csökkentését, amely levegőhöz juttatta a cégeket és pénzt hagyott az embereknél. A költségvetési hiány gyors javítására vezették be a bankok és a multinacionális cégek megadóztatását, amely komoly támadásokat eredményezett.   

A miniszterelnök-helyettes szerint a következő nagy támadásokat a bankok elszámoltatása hozza, amikor megint az emberek oldalára álltak. Azt mondta, amennyiben azt sikerrel megvédik és ezzel jó példát mutatnak a többi európai országnak, akkor az nagyon fájni fog egész Európában a bankoknak.   

Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője fontosnak nevezte, hogy az október 12-ei önkormányzati választás után a polgármester és lehetőleg minden képviselő egy oldalon álljon, mert úgy haladnak igazán a dolgok egy településen és nem oltják ki egymást az ellentétes erők.    

Illés Szabolcs, a Fidesz csákvári polgármesterjelöltje közölte: programjuk a csákvári polgárok véleménye alapján állt össze. Céljaik között említette egy igazi közösségi tér, valamint városközpont és művelődési ház létrehozását, amelyeket pályázatok segítségével kívánnak magvalósítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!