Magyarul köszöntötte Áder Jánost Ferenc pápa

Megrendítőnek nevezte a keddi római szentmisét és az új pápa beiktatási szertartását Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: különösen kedves gesztus volt a Szentatyától, hogy Áder János államfőnek magyarul köszönt, Isten éltesse! mondással. Semjén Zsolt a szertartás után nyilatkozva kiemelte: Ferenc pápának nagyon jó kapcsolata volt és van a buenos aires-i magyarsággal. Hozzátette: nagyon jó és büszke érzés most Rómában magyarnak lenni.

Semjén: megrendítő volt a vatikáni szertartás

Megrendítőnek nevezte a keddi római szentmisét és az új pápa beiktatási szertartását Semjén Zsolt az MTI-nek nyilatkozva. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: különösen kedves gesztus volt a Szentatyától, hogy Áder János államfőnek magyarul köszönt, Isten éltesse! mondással.

Semjén Zsolt a szertartás után nyilatkozva kiemelte: Ferenc pápának nagyon jó kapcsolata volt és van a buenos aires-i magyarsággal. Hozzátette: nagyon jó és büszke érzés most Rómában magyarnak lenni. Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek megnyilatkozásai nagy megbecsülést szereztek Magyarországnak – tette hozzá.

Az európai kereszténységnek a tengerentúlról kell új energiákkal feltöltődnie – mondta a Lánchíd Rádiónak Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes kiemelte: Ferenc pápa megalapozhatja az egyház még erősebb szociális elkötelezettségét is.

Az új pápa személyével is nyilvánvalóvá vált, hogy „oldás van Európában, és kötés a harmadik világgal” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a választás azt is megmutatja, hogy az öreg kontinens ismét missziós területté vált. Az európai kereszténységnek ezért most a tengerentúlról kell új energiákkal feltöltődnie.

Semjén Zsolt kiemelte: Ferenc pápa megalapozhatja az egyház még erősebb szociális elkötelezettségét is. A vallás ugyanis akkor hiteles, ha a hétköznapi viselkedésben is a tanai szerint élnek. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „a Szentatya üzenetének lényege a lelkiismereti szabadság”. A névadó Szent Ferenc életpéldája is olyan volt, mely meghaladta a felekezeti határokat. Ezért ismerik már most el a többi vallás képviselői is az új pápát.

A keddi vatikáni ünnepi szertartáson Magyarországot Áder János köztársasági elnök és felesége, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Hölvényi György egyházügyi államtitkár képviselte.

Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost múlt szerdán választotta meg a konklávé a római katolikus egyház új vezetőjének. A 266. pápa a Ferenc nevet választotta.

Ferenc pápa magyarul köszönte meg Magyarország üdvözletét

Ferenc pápa magyar nyelven köszönte meg Magyarország üdvözletét, amelyet Áder János államfő mondott az új egyházfőnek a beiktatási szertartást követő audiencián – tudatta Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-vel kedden.

Áder János köztársasági elnök részt vett Rómában a pápa beiktatási ceremóniáján, majd audiencián találkozott a katolikus egyház új vezetőjével.

Altorjai Anita elmondta, hogy a magyar köztárasági elnök üdvözletében jó egészséget és erőt kívánt Szent Péter szolgálatához Ferenc pápának Magyarország nevében, amire az új egyházfő az „Isten éltesse” szavakkal válaszolt magyar nyelven.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!