A mai egyháznak túl sok mártírja van

A mai keresztények helyzetét rosszabbnak tartja az egyház kezdeti korszakához képest Ferenc pápa, aki a hívőket érő üldözés különböző megnyilvánulásairól beszélt hétfőn a Vatikánban bemutatott szentmisén. Ferenc pápa szokásához híven a vatikáni Szent Márta-házban mutatott be misét. Ma fogadta a pápa a spanyol kormányfőt is, akivel a gazdasági válság okozta szegénységről, a családpolitikáról és a hitoktatásról beszélt.

A Vatikáni Rádió beszámolója szerint az egyházfő a kereszténység első vértanújáról, Szent Istvánról beszélt, akit a Szentírás szerint hamis vádakkal perbe fogtak és megköveztek. A rágalmazás elpusztítja Isten művét"  jelentette ki a pápa hangoztatva, hogy ma is túl sok mártírja van az egyháznak, akik a rágalmazás áldozatai". 

A mártírok ideje nem ért véget, kijelenthetjük, hogy az egyháznak ma több mártírja van mint az első évszázadokban. Az egyházban sok férfi és nő van, akiket rágalmaznak, akiket üldöznek, akiket meggyilkolnak a Jézus és a hit iránti gyűlölet miatt"  fogalmazott a pápa, aki a vasárnap mondott Mennyek királynője (Regina coeli) imádságban is a világ nagyon, nagyon sok" országában üldözött keresztények bátorságáról beszélt.

Ferenc pápa hétfői homíliájában kijelentette, hogy a rágalmazás rosszabb a bűnnél: a rágalmazás a Sátán egyenes megnyilvánulása". Hozzátette, hogy Szent István vértanúval sem tiszta eszközökkel" harcoltak, a piszkos harcot választották, a rágalmat". 

A Vatikáni Rádió megjegyezte, hogy a pápa kertelés nélkül, egyenesen fogalmazott". 

Olasz sajtóértékelések szerint Ferenc pápa ezzel talán a megválasztása utáni napokban őt ért vádakra  hazájában, Argentínában és a nemzetközi lapokban is megkérdőjelezték az argentin katonai diktatúra éveiben tanúsított magatartását  válaszolt.

Ferenc pápa a spanyol kormányfőt fogadta

A gazdasági válság okozta szegénységről, a családpolitikáról és a hitoktatásról beszélt Ferenc pápa Mariano Rajoy spanyol kormányfővel a Vatikánban hétfőn. Rajoy volt az első európai kormányfő, akit Ferenc pápa március 13-i megválasztása óta a Vatikánban magánaudiencián fogadott. A nemzetközi politika képviselőjeként Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár volt az első vendég, aki április 10-én járt a katolikus egyházfőnél.

A Spanyolországot és számos más európai államot sújtó „nem könnyű” gazdasági-pénzügyi helyzetről cserélt eszmét Ferenc pápa a spanyol miniszterelnökkel, akit Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár és Dominique Mamberti érsek, a vatikáni államtitkárság államokkal való részlegének titkára is fogadott. A pápa és a spanyol kormányfő beszélt a számtalan családot, főleg a fiatalokat érintő súlyos foglalkoztatási válságról is.

A találkozóról kiadott szentszéki közlemény szerint a pápa méltatta a rászorulókat segítő egyházi szervezetek munkáját, valamint szükségesnek nevezte a társadalmi párbeszédet.

Az aktuális és az egyház számára fontos kérdések között szó esett a házasság és a család intézményéről, valamint a hitoktatás fontosságáról. A Vatikán ellenezte az előző, szocialista párti spanyol kormány politikáját, amely az abortusz liberalizálását és az azonos neműek házasságkötésének engedélyezését célozta. A hatalom élére 2011-ben visszakerült konzervatív spanyol Néppárttól azt reméli a Vatikán, hogy e kérdésekben a katolikus tanításokkal jóval összeegyeztethetőbb politikát folytat.

Ferenc pápa hétfőn a Fuád Twál jeruzsálemi latin pátriárka vezette szentföldi delegációt is fogadta – közölte a Vatikán. A pátriárka húsvétkor a Szentföldre invitálta a pápát.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!