A mai világ tele van kényszerített feledéssel

A mai világ tele van kényszerített feledéssel, a Szentlélek azonban eszébe juttatja az embernek mindazt, amit Jézus tanított „Mindent besöprünk a kényszerített feledés csűrjébe , a leginkább azt, hogy van Isten, aki arra teremtett bennünket, hogy őt megismerve, vele boldog közösségben éljünk” – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke pünkösdi igehirdetésében Budapesten, a budahegyvidéki református templomban.

Bogárdi Szabó István hangsúlyozta:  népek, országok akarják feledni, mi történt 100 évvel ezelőtt az örményekkel, vagy mi történt 70 éve Magyarországon; megfogalmazása szerint még arra sem akarunk emlékezni hogy mi történt velünk tegnap vagy egy évvel ezelőtt.

„Mindent besöprünk a kényszerített feledés csűrjébe , a leginkább azt, hogy van Isten, aki arra teremtett bennünket, hogy őt megismerve, vele boldog közösségben éljünk” – mondta a püspök.

Pünkösdkor azonban valóra válik, amit Jézus megígért tanítványainak, hogy elküldi nekik azt a vigasztalót, aki eszükbe juttatja mindazt, amit ő tanított.

Bogárdi Szabó István igehirdetésében Bábel történetét idézte,  amikor még az emberek egy nyelven beszéltek, és a szó kötötte össze "az embert az emberrel". Amikor azonban elkezdték építeni Bábel tornyát, Isten összezavarta az emberek nyelvét, és többé nem értették egymás.

A pünkösdi történetben viszont, amikor a lélek alászáll,  akkor kiállnak az apostolok, és mindegyik a saját nyelvén beszél a szélrózsa minden irányából érkezett hallgatósághoz.

A református püspök szerint kétféle zavarodottság van: az egyik, amikor az emberek elkezdik nem érteni egymást, és ebből a zavarból csak baj, elkülönülés lesz, falak épülnek, népek és országok fordulnak szembe egymással. Létezik azonban „pünkösd zavara is”, amikor az emberek arra csodálkoznak rá, hogy értik egymást.

„Míg régen az embereket a szó kötötte össze egymással, most már, pünkösd óta tudjuk, a lélek köti össze a szívet a szívvel” – jelentette ki.

Bogárdi Szabó István végül arról beszélt, hogy a Szentlélek nemcsak emlékezni, de cselekedni is megtanítja az embert. Az embereknek ugyanis, akik Péter apostol pünkösdi prédikációját hallgatták, és akiket szíven találtak szavai, egyetlen kérdésük volt: „mit cselekedjünk?”. Péter apostol felelete egyszerű: csatlakozzatok Jézus Krisztushoz, legyetek az ő követői, éljetek úgy, ahogy ő tanított élni, igaz szeretetben és hűségben!.

Az ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!