Máriapócson megalakult a Hierotheosz Egyesület

A máriapócsi kegytemplomban, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz püspökök által vezetett vecsernyét követően tartották a Hierotheosz Egyesület ünnepélyes alakuló ülését a zarándokház közösségi termében. Az alapítók szándéka szerint az egyesület a görög-katolikus közéleti közösség kereszténydemokrata értékeken alapuló szellemi műhelye lesz. A névadó szent püspök több mint ezer éve adta életét a magyar nép kereszténységéért.

Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője köszöntő beszédében a keresztény társadalmi felelősséget hangsúlyozta, amely egyszerre kötelesség és lehetőség. Mint elmondta, az egyháziak nem politizálhatnak, de a hívőknek, a kereszténydemokrata értékek mentén, részt kell venniük a közéletben, ha máshogy nem a szavazással.

– Örülök, hogy a liturgia hitet erősítő ősi szövegeinek élménye után részese lehetek a görög-katolikus közösség társadalmi szerepvállalásának. Az egyesület tagjai ugyanazt a társadalmi felelősséget fogják gyakorolni, mint a KDNP képviselői a parlamentben, vagy a helyi politika képviselői az önkormányzatban. A magyar nemzetnek szüksége van erre a szolgálatra - fogalmazott Harrach Péter.

Szászfalvi László, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár felszólalásában kiemelte, ma Magyarországon társadalmi és gazdasági megújulás zajlik, amelyben elengedhetetlen az egyház aktív jelenléte. Az állam és az egyház alkotmányjogi értelemben szétválasztott, de az együttműködésük fontos, hiszen egyik oldalon a lelki és szellemi megújulás segítése a feladat, a másik oldalon a támogató politika. Hozzátette: az egyesület munkája erről a megújulásért való küzdelemről, misszióról fog szólni.

A rendezvényen felolvasták Semjén Zsolt pártelnök, miniszterelnök-helyettes köszöntő levelét. A Hierotheosz Egyesület több, a görög-katolikus egyházhoz kötődő országgyűlési képviselőt is tiszteletbeli tagjává fogadott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!