Megújult az Egyesített Szent István és Szent László Kórház sebészeti osztálya

Átadták az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet megújult sebészeti osztályát hétfőn Budapesten. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az átadón azt mondta, karácsony előtt a felújított osztálynál szebb ajándékot nem is lehetett volna adni a betegeknek, hiszen gyógyulásukra hat a környezet is.

Hozzátette, elsősorban az állam feladata a kórházak támogatása, de jó látni, hogy vannak magánemberek és cégek is, akik, illetve amelyek hálás betegként vagy barátként segítik egy kórház felújítását.



A 32 ágyas sebészeti osztály kilenc kórtermében kicserélték a nyílászárókat, kifestették a szobákat és a folyosót, kicserélték a padlót, valamint megújult a nővérpult is. A beruházás a csepeli önkormányzat és a Dunagép Zrt. támogatásával valósult meg a Magyar Sebészek Alapítványon keresztül.

Vályi-Nagy István, a ferencvárosi kórház főigazgatója elmondta, az intézményben jelenleg is zajlik egy több mint kétmilliárd forintos fejlesztés, ennek részeként átállnak a digitális képalkotó vizsgálatok végzésére, ultrahang-berendezéseket vásároltak, továbbá zajlik a többi telephely épületeinek felújítása is. A jövő évre tervezik a számítástechnikai rendszer egységesítését, amely a Szent László és a Szent István kórház egyesítése óta várat magára.

A Szent István és a Szent László kórház is az 1800-as évek végén nyílt meg a IX. kerületben, ezeket 2007. július 1-jén egyesítették, ma az egyesített intézményhez tartozik a Merényi Gusztáv Kórház és a Jahn Ferenc Rehabilitációs Centrum is.     

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!