Megújult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Batthyány téri épülete

November 7-én adták át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSz) Batthyány téri megújult épületét Budapesten. A felújításról tartott hétfői sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: a felújítás eredményeként méltóbb körülmények közé kerültek az ott élő hajléktalan és idős emberek, de az ott dolgozóknak is könnyebb lesz a munkájuk.

Az államtitkár felidézte: másfél-két évvel ezelőtt Kozma Imre, az MMSz alapító elnöke arra kérte, a Parlament ablakából nézze meg a Batthyány tér és környékének épületeit. Akkor már szép állapotban volt a Szent Anna-templom, a vásárcsarnok, a cukrászda is, és valóban kirítt a környezetből a szeretetszolgálat méltatlan, málló vakolatú épülete. Hozzátette, sokan gondolják, hogy a hajléktalanok és idősek ellátása „nem kíván csillogást”, mégis fontos lépés volt a 180 millió forintos támogatás és a felújítás.

Soltész Miklós megköszönte az MMsz és valamennyi karitatív szervezet egész éves, sokoldalú munkáját: az ukrajnai segítségnyújtást és a hónapokig elhúzódó migrációs válság idején nyújtott segítséget.



Kozma Imre arról beszélt, hogy sokan szerették volna megszerezni a Batthyány téri épületet – köztük bankárok és multinacionális cégek is – , de ő nem engedte. Azért nem – tette hozzá –, mert azok a Buda felszabadulása után Budapestre érkező német Erzsébet-apácák, akik kórházzá alakították az épületet, szegény, rászoruló emberekről akartak gondoskodni. „Az én lelkemben ez az üzenet élt, és azt gondoltam, hogy ezt az üzenetet nem szabad elárulni, eladni” – fogalmazott, hozzáfűzve: ennek a makacsságnak a következménye persze az is, hogy hosszú időn keresztül szenvedtek és szégyenkeztek is az épület állapota miatt.

Az MMSz elnöke végül megköszönte Soltész Miklósnak, hogy „szívébe fogadta az épület küldetését”, és „kemény elhatározással harcolt” azért, hogy a szeretetszolgálat megkapja a támogatást a felújításra.

A Batthyány téri épületben az MMSz a többi között hajléktalanszállót, hajléktalanokat ellátó orvosi rendelőt, idősek otthonát és mentőszolgálatot működtet.

A homlokzati felújítás és a nyílászárók cseréje 180 millió forintos kormányzati támogatásból és 23 millió forint önerőből valósult meg.

Az intézmény, amelyet 1950-ben vettek el az Erzsébet-apácáktól, a szocializmus idején állami szociális otthonként működött, egy részét pedig a Fővárosi Mérnöki Tervező Vállalat használta. A rendszerváltozás után a szerzetesrend visszakapta az épületegyüttest, az otthon működtetését 1990-ben a szeretetszolgálat vette át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!