A fejlesztések mellett a családok megerősítésével, az alacsony jövedelműek támogatásával fogjuk csökkenteni a szociális ellátó rendszerre jutó nyomást – mondta Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Kiskunhalason, a Halas Többcélú Kistérségi Társulás szociális szolgáltató központjában. A kereszténydemokrata politikus fontosnak tartja, hogy az Európai Unió pályázatain, melyeket az időskorúak, fogyatékosok vagy a gyermekvédelem területén kiírnak, az elnyert összegek ne tanulmányok írására, vagy konferenciák megtartására menjenek el, hanem azokból minél több beruházás valósuljon meg.
Soltész Miklós szerint nem véletlen, hogy a családok átmeneti otthona tele van és nem azokkal, akik anyagi okok miatt veszítették el a lakásukat, hanem azért, mert a családok szétestek. Az államtitkár Kiskunhalason is hasonló helyzetet tapasztalt, mint az ország több részén: a családok átmeneti otthona telt házzal működik akárcsak a hajléktalanokat ellátó intézmény valamint az idősellátásban is hosszú várólista van.
Az államtitkár közölte: az alacsony jövedelmű családok megsegítése érdekében az Orbán-kormány első intézkedéseinek egyikeként december 31-éig meghosszabbította a gáz és távhő ártámogatást. Július 1-jével a szocialista kormány megszüntette volna a támogatást, ezért megdöbbenek, amikor Kiss Péter volt szocialista miniszter azt kérdezi, hogy mi lesz a jövő évben a támogatásokkal. Hozzátette: a támogatást a jövő évben mindenképp fenntartják, a legalsó két jövedelemi kategóriákban élők számára.
Soltész Miklós a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban folyó ügyészi vizsgálattal kapcsolatban elmondta: általánosságban az a véleménye, hogy a beérkezett panaszokat ki kell vizsgálni, majd a végén a megfelelő intézkedéseket meg kell tenni. Hangsúlyozta azonban: figyelembe kell venni, hogy akik itt dolgoznak, akik itt szolgálnak, azok olyan nehéz és felelősségteljes munkát végeznek, hogy előfordulhat: panasz érkezik rájuk. Ez nem azt jelenti, hogy rosszul végzik a munkájukat, nem azt jelenti, hogy ők gonosz emberek. Soltész Miklós kiemelte: a szociális ágazatban dolgozók mellett mindig ki fog állni, mert sokszor olyan munkát végeznek, amit a hozzátartozó nem végez el.