Meg kell reformálni a piacgazdaságot

Stefano Zamagni, a Bolognai Egyetem professzora szerint a piacgazdaságnak nincs alternatívája, de azt meg kell reformálni. Az olasz professzor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, a gazdasági válságról rendezett nemzetközi egyházi konferenciát bevezető sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy két út van: a darwini, illetve az úgynevezett civil piacgazdaság.

Stefano Zamagni XVI. Benedek pápa legutóbb kiadott, Caritas in veritate (Szeretet az igazságban) kezdetű enciklikájának kidolgozásában is részt vett. Szerinte a darwini piacgazdaság azt mondja ki, hogy akik nem hatékonyak, nem bírják a versenyt, azok hulljanak, míg az úgynevezett civil piacgazdaságnak az a dolga, hogy mindenkit bevonjon a rendszerbe. Érvelése szerint a mostani válságot az okozta, hogy az utóbbi elvet nem alkalmazzák teljes körűen a rászorulókra, mert a közjó helyett minden gazdasági tényező az egyéni javakra helyezi a hangsúlyt.

A gazdaság legbefolyásosabb résztvevői manapság egymással összefognak, a kisebb vetélytársakat kizárják a versenyből, a rászorulóknak pedig csak alamizsnát adnak. Ezt kellene megváltoztatni, mert addig nem lép előre a gazdaság. Mint mondta: az alamizsna túlélésre alkalmas, de nem jó a termeléshez. Ezt egyébként már a XIV. századi ferencesek is tudták. Nem alamizsnát, segélyeket kell osztani, hanem el kell érni, hogy a legszegényebbek is érdekelté váljanak a termelésben.
    
Stefano Zamagni felidézte, hogy a gazdasági, környezeti, erkölcsi válság okait elemző, arra egyfajta megoldást kereső pápai enciklika öt éven át formálódott, sokkal demokratikusabb módon, mint azt az emberek gondolják. Az első fogalmazvány elkészítésében ötszáz szakember vett részt, majd azt egy tizenegy tagú bizottság tárgyalta meg a pápa vezetésével. A professzor, aki ez utóbbi testület egyetlen világi képviselője volt, rámutatott: a dokumentum a globalizáció által okozott új jelenségekkel foglalkozik, amelyek minden embert érintenek, ilyen például a környezetvédelem kérdése. Az enciklika nem ítélkezik, nem tör lándzsát senki felett, a kapitalista kifejezés például egyszer sem szerepel benne, és hívőt, nem hívőt egyaránt megszólít.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!