Még nyugdíjaskorban is a diákhitelt fogják nyögni!

A diákokra nézve kirívóan hátrányosan módon változtak ebben a félévben a diákhitel kondíciói, az elhibázott kormányzati döntések miatt 2009 január 1-től június 30-ig 11 százalékra nőtt a kamat mértéke – jelentette ki Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője mai sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus elmondása szerint az ideális kamatszintet jócskán túllépő kamat ugyan nem eredményez magasabb havi törlesztő részletet – mivel az legfeljebb a jövedelem 6 százaléka lehet - de megnöveli az adósság összegét, s ezáltal meghosszabbítja a törlesztési időt. Szélsőséges esetben, előfordulhat, hogy az alacsony jövedelmű hitelfelvevők a növekvő kamatterhek miatt akár nyugdíjas korukig törleszthetik diákhitelüket – fűzte hozzá.

Rétvári Bence úgy látja, a továbbtanulás lehetőségét biztosító többmilliós hiteltömeg a fiatalok önálló életkezdését amúgy is nehezíti, hiszen a felvett kölcsön rontja mind a lakáshitel, mind egyéb hitel felvételénél a kedvező hitelbírálás esélyeit. Ezért távolról sem mindegy, hogy mekkorák a diákhitel kamatai.

A KDNP országgyűlési képviselője emlékezetett arra, hogy minden más európai ország a pénzügyi világválságra úgy reagált, hogy adót csökkentett, és igyekezett minél alacsonyabban tartani az alapkamatot éppen azért, hogy a hitelek a lehető legolcsóbbak lehessenek. Magyarország kormánya ezzel ellentétesen cselekedett, s így a Diákhitel Központ forrásköltségei is megnőttek.

Az európai tendenciákkal szembemenő kormányzati döntést Rétvári Bence elhibázottnak nevezte, amely szerinte a hétköznapokban súlyos következményekkel jár. Mint mondta, a fiatalok közvetlenül kénytelenek szembenézni azzal, hogy miként rontja állampolgárai esélyeit rossz döntésével az állam.

A kritikai észrevételeken túl, a KDNP megoldási javaslatát ismertetve a politikus elmondta, a forrásköltség csökkentésére általános kamatvágásra lenne szükség, haladéktalanul csökkenteni kellene a kamatprémiumok összegét, és minimális működési költségek megszabása helyett a kormánynak maximálni kellene a hitelfolyósítással összefüggő működési költségeket. Mivel a hallgatói hitelben részesült negyedmillió ügyfél közül 40 ezer fő rendezte előtörlesztésben a tartozását ezért a KDNP szerint a kockázati prémium összege is csökkenthető lenne.

Végezetül Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a Diákhitel Központ Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. 2009. január 5-én készenléti hitleszerződést írt alá. A keretösszeg hétmilliárd-ötszázmillió forint mely 2010. január 4. vehető igénybe. Mint mondta, a pénzügyminisztertől írásban vár választ arra, miért volt szükség gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárásra, s miért nem nyílt közbeszerzési pályázat révén választották ki a pénzintézetet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!