Az egyház-finanszírozás kérdései kerülnek napirendre többek között az új összetételű vatikáni-magyar vegyes bizottság első ülésén, amelyet a tervek szerint szeptember végén-október elején tartanak meg – közölte Semjén Zsolt. A kormányfőhelyettes úgy véli: e téren jelentős számú törvénymódosítást kell végrehajtani, mert az elmúlt nyolc évben a kabinet diszkriminatív módon eltért a vatikáni szerződésben foglaltaktól. A kormány feladata, hogy úgy módosítsák a hatályos törvényeket, hogy szellemükben és betűjükben is megfeleljenek a magyar-vatikáni szerződésnek.
A törvénymódosítások első részét már az őszi ülésszakán megtárgyalhatja a parlament, hozzátéve: a költségvetési törvényben is tükröződniük kell bizonyos változtatásoknak. Semjén Zsolt hosszabb tárgyalást lát szükségesnek az adó egy százaléka kiegészítésének számítási módjáról.
Szólt arról is, hogy a magyar-vatikáni megállapodás rögzíti a vegyes bizottság létrehozását. Juliusz Janusz apostoli nuncius mintegy egy hónappal ezelőtt átküldte az Apostoli Szentszék delegációjának névsorát, és a miniszterelnök is meghozta a vonatkozó határozatot az új összetételű testületről.
A vatikáni szerződést 1997. június 20-án kötötte meg Magyarország és az Apostoli Szentszék, az Országgyűlés 1999-ben ratifikálta. A szerződés meghirdetett célja a magyarországi római katolikus egyház független működésének biztosítása volt. A megállapodás szerint a katolikus közoktatási és felsőoktatási intézmények az állami és önkormányzati intézményekkel azonos támogatást kapnak, és ez vonatkozik a katolikus tulajdonú műemlékekre, múzeumokra, könyvtárakra is. A vatikáni szerződés adott arra is módot, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát valamely egyház kaphassa meg.