Megalakult az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum

Megalakult az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) a kormányzati testület feladata lesz hogy összehangolja a különböző tárcáknál az ifjúságpolitikát érintő tevékenységet – jelentette be Simicskó istván, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért és ifjúságért felelős államtitkára a testület megalakítása előtt tartott sajtótájékoztatón.

Simicskó István arról beszélt, hogy a kormányzati testület – várhatóan fél évente ülésező – tanácskozásain valamennyi érintett tárca képviselője részt vesz, és a különböző munkacsoportokban folyó tevékenységbe be kívánják vonni az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek képviselőit is.

Közölte, céljuk egyebek mellett az, hogy a fiatalokra leselkedő veszélyeket "megszűrjék", a közösségi életet fejlesszék, erősítsék, és hogy értékteremtő szemléletmód alakuljon ki e közösségekben.

Azt hangoztatta, tevékenységük során népszerűsíteni kívánják egyebek mellett a családalapítást, a gyerekvállalást, az egészséges életet, a sportot, továbbá azt is szeretnék, hogy a fiataloknak legyen képe a fogyatékos emberek életéről, ezzel segítve a közösségekbe való bevonásukat.

Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, a kormányzat 30-féle intézkedéssel segíti a fiatalokat, de most elsősorban a szegénységben szociálisan nehéz helyzetben élő fiatalok felé kívánnak fordulni, az ő életlehetőségeiket akarják javítani.

Jelezte, ezeknek a fiataloknak már a megszólítása is nehéz, hiszen nem hogy nincs okostelefonjuk, de sokszor még kommunikációs csatornáik sincsenek.

Elmondta, a most megalakuló testületben téma lesz, lehet-e önálló ifjúságpolitikáról beszélni, amikor a társadalmi problémák szinte mindegyike érinti ezt a generációt, akkor is, ha vannak olyan speciális problémák, mint az iskola utáni munkába állás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!