Megállapodtak a pártok a plafontörvény lényegesebb pontjairól

A parlamenti pártok megállapodtak az úgynevezett költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat leglényegesebb pontjairól - jelentette be az ötpárti egyezetést kezdeményező Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője vasárnap Budapesten. A liberális párt is egyetértett a Fidesz azon javaslatával, miszerint a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget viseljenek azért, hogy ha az állam kiadásai, a költségvetési hiány magasabb lesz a tervezettnél. Az ülést követően a KDNP-s Hargitai János közölte, támogatják a Fidesz egyeztetésen kifejtett álláspontját.

A parlamenti pártok megállapodtak az úgynevezett költségvetési plafonról szóló törvényjavaslat leglényegesebb pontjairól - jelentette be az ötpárti egyezetést kezdeményező Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője vasárnap Budapesten. A 2009-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő kiadási főösszeg teljesíti a plafontörvény kritériumait - ismertette a megállapodás részleteit a politikus. Hozzátette: 2010-ben és 2011-ben az állami kiadások, az előző évihez képest, az inflációval és a nemzeti össztermék növekedésének a felével emelkedhetnek. Kóka János beszámolt arról is, az öt parlamenti párt azt kéri a kormánytól, hogy zárt tárgyaláson még a hét elején ismertesse velük a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás részleteit.

A liberális párt is egyetértett a Fidesz azon javaslatával, miszerint a kormány tagjai személyes anyagi felelősséget viseljenek azért, hogy ha az állam kiadásai, a költségvetési hiány magasabb lesz a tervezettnél. Tervek szerint, ha egy esztendő államháztartási hiánya 1,5 százalékkal tér el a törvénybe foglaltaktól, akkor az illetékes miniszter hat havi fizetését veszítené el. A javaslat másik fontos eleme a költségvetés manipulálására vonatkozik, amelynek büntetőjogi következménye lenne - közölte Varga Mihály. A Fidesz alelnöke hozzátette: pártállami időket idéző megoldásnak tartjuk, hogy az IMF-szerződés előkészítésébe nem vonták be sem az érdekképviseleteket, sem a parlamenti pártokat és kifejezetten nem vonták be az ellenzéki pártokat. Ez a klasszikus 80-as éveket idézi - fejtette ki.

Varga Mihály közölte, a Fidesz továbbra sem támogatja a szocialisták költségvetési hivatal létrehozására vonatkozó javaslatát.  

Az ülést követően a KDNP-s Hargitai János közölte, támogatják a Fidesz egyeztetésen kifejtett álláspontját.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a találkozó után azt mondta: írásban azért nem tudták rögzíteni a megállapodást, mert előtte meg akarják ismerni az IMF-szerződés részleteit. A liberális politikus szerint két hét múlva szavazhat a törvényről az Országgyűlés. A pártok megállapodtak a költségvetési tanács részleteit illetően is. Eszerint a büdzsét előzetesen értékelő testület tagjait a köztársasági elnök, a jegybankelnök és az Állami Számvevőszék által delegált tagok alkotnák.

+

A korábbi egyeztetéseken még nem született döntés arról, hogy jövőre, illetve az azt követő két évben mekkora legyen a kiadási plafon, és vita van a Fidesz által javasolt költségvetési tanács illetve az MSZP által tervezett költségvetési hivatal ügyében is. Az MSZP a plafontörvényt kiterjesztené az önkormányzati szférára is. Az ebben a témában tartott október 22-i ötpárti megbeszélésen még a pártok egyetértettek abban, hogy az MSZP és az MDF közös módosító javaslatában megfogalmazotthoz képest szigorúbb költségvetési plafon meghatározása szükséges.

A költségvetési plafon bevezetését azért kezdeményezte az SZDSZ frakcióvezetője, hogy megakadályozzák az állami túlköltekezést. Az eredeti javaslat 2009-ben - a 2008-ra tervezetthez képest - nem engedte volna növekedni a központi költségvetés kiadásait, a következő két évben pedig csak az előző évi gazdasági növekedés felével lehetett volna növelni a kiadási oldalt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!