Megbeszélés a közel-keleti kisebbségekért

A közel-keleti háborús konfliktusokban szenvedő keresztényeknek nyújtott európai segítségnyújtás fokozásáról egyeztetett az Európai Néppárt küldöttsége Federica Mogherini asszonnyal, az EU külügyi főképviselőjével Hölvényi Györgynek, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős képviselőjének kezdeményezésére az Európai Parlamentben. Az egyeztetésen Hölvényi György hangsúlyozta, hogy a közös cselekvésnek két pillérre kell épülnie.

A megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az újonnan felállt uniós intézményeknek, különösen az Európai Bizottságnak és a Parlamentnek sokkal hatékonyabb munkát kell végezniük a vallásüldözést elszenvedők érdekében.

Az egyeztetésen Hölvényi György hangsúlyozta, hogy a közös cselekvésnek két pillérre kell épülnie. Az egyik az azonnali cselekvés, hiszen jelenleg is ezrek tartózkodnak menekülttáborokban, közvetlen életveszélyben. A hatékonyság érdekében a legszorosabb kapcsolatot kell kiépíteni a térségben már aktív segélyszervezetekkel. A magyar képviselő elmondta, hogy azokban a térségekben, ahol biztonságilag lehetséges, az azonnal lépéseken túl hosszú távú segítségnyújtásra kell berendezkednie az EU-nak. Amennyiben az Unió ezt nem teszi meg, újabb menekülthullámokra kell számítani Európában.

Mogherini asszony kiemelte, hogy amikor ma a keresztényüldözésről beszélünk, nem kizárólag az életveszélyben élő milliókról van szó, hanem egy több ezer éves kultúra eltűnéséről elsősorban a Közel-Kelet és Afrika országaiban. Tekintettel erre ő maga mint külügyi főképviselő és európai bizottsági alelnök egy határozottabb cselekvési program végrehajtásában érdekelt.

Hölvényi György a vallásközi párbeszédért felelős néppárti munkacsoport vezetőjeként válaszában bemutatta az Európai Néppártnak a dialógus terén szerzett mintegy húsz éves tapasztalatát. Hangsúlyozta: a közel-keleti helyzetet nem lehet csupán vallási ügyként kezelni, hiszen az egyértelműen humanitárius és emberi jogi kérdés is. Mogherini asszony elmondta, hogy különösen veszélyesnek tartja a mai világban a vallásossággal történő visszaélést, annak felhasználását politikai célokra.

A megbeszélésen résztvevő Rachida Dati néppárti képviselő, korábbi francia igazságügyi miniszter jelezte: elvárja, hogy az Unió világos stratégiát valósítson meg az olyan fő kihívások kezelésére, mint a terrorizmus elleni harc vagy az ősi kulturális örökség védelme a válságövezetekben. Lorenzo Cesa olasz képviselő az egyeztetésen végül elengedhetetlennek nevezte, hogy az Unió a vallásközi párbeszéd témakörét az európai külpolitikai cselekvés részévé tegye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!